Vágólapra másolva!
A WBA nagypehelysúlyú világbajnoki-, valamint szintén ugyan ezen szervezet könnyűsúlyú reguláris címéért feszült egymásnak magyar idő szerint vasárnap hajnalban San Antonioban az előbbi övet birtokló mexikói Leo Santa Cruz, illetve utóbbi trónon ülő Baltimore-i Gervonta Davis. A találkozó kiegyenlített, látványos, sok ütéses csatával örvendeztette meg a publikumot, na meg egy nagy kiütéssel.

A rendezvényre korlátozott számban beengedtek nézőket, akik azt láthatták, hogy az ütközet középső szakaszáig fej-fej mellett haladt – számolt be a profiboksz.hu. A 6. felvonásban aztán eldőlt a küzdelem, miután szűk fél perccel az etap vége előtt az alacsonyabb, de eleve nagyobb ütőnek tartott

Davis a köteleknél telibe találta Cruz fejét hatalmas balfelütéssel, az ájultan eldőlő mexikói bunyóst pedig számolás nélkül le is léptette a mérkőzésvezető (KO).

Érdemes megemlíteni, hogy a leállítás pillanatában papíron mindössze 1 ponttal vezetetett mindhárom döntnöknél a „Tank" becenevű Davis (48-47, 48-47, 48-47).