Társoldalunk:

Továbbra is Szekeres Pál az IWAS kerekesszékes vívóbizottságának elnöke

2020.11.21. 21:01

Ismét Szekeres Pált választották meg az IWAS (Kerekesszékes és Amputált Sportolók Nemzetközi Szövetsége) kerekesszékes vívóbizottsága vezetőjének.

A Prima-díjjal kitüntetett, háromszoros paralimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes vívó, 2013 óta az IWAS elnökségi tagja, majd alelnöke. Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisában egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak rá. Ezúttal - első alkalommal - online tisztújítás történt.

"Az egyik legfontosabb célunk, hogy a 2024-es párizsi paralimpián már hat versenynap szerepeljen a programban a mostani öt helyett. Ehhez szorosan kapcsolódnak az új versenyszámok, a női és a férfi kardcsapat küzdelmeinek integrálása" - idézte őt a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szombati közleménye.

Szekeres Pál hozzátette: a Nemzetközi Vívó Szövetséggel (FIE) együttműködve folytatják az edzők és zsűritagok képzését, egyúttal nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy újabb országok sportolói számára legyenek elérhetők az IWAS programjai, ezért - amint azt jelezte - új tagországokat szeretnének bevonni, valamint egy többszintű versenyrendszert igyekeznek kiépíteni.

"Terveink között szerepelt és az IWAS vezetősége meg is szavazta, hogy a kerekesszékes vívás helyett, paravívás (para fencing) legyen a sportág új neve, így nyitnánk új lehetőségek felé és bővítenénk sportolóink számát. Valamint, hogy a szervezet vezetőségét kilenc főre bővítsük. Így már minden régió, Ázsia, Amerika, Európa képviselője helyet kap, továbbá kezdeményezésünkre azt is elfogadták, hogy női elnökségi tagunk is legyen" - mondta az újraválasztott sportvezető.

"Felemelő, hogy olyan hősök között élhetünk és dolgozhatunk velük együtt, mint Szekeres Pál. Ő az élő példa rá, hogy nincs lehetetlen és sosem szabad feladni. Megmutatta, hogy a páston kívül is milyen fantasztikus és csodálatos személyiség, kiváló családapa és remek sportvezető" - reagált az újraválasztásra Szabó László, az MPB elnöke.