Vágólapra másolva!
Szabó László szerint új pályára állíthatja a magyar sakkozást a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vasárnapi döntése, amely szerint Budapest rendezheti a 2024-es sakkolimpiát.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöke az M4 Sport Sporthíradóban hétfőn elmondta, a sakkolimpiákon a házigazda több csapatot indíthat a férfiak és a nők között is, ami "megnyitja a távlatokat a tehetséges magyar fiatalok előtt".

Hangsúlyozta: az MSSZ a női sakk fejlesztésére is törekszik, és a FIDE-vel együtt szeretné elérni, hogy növekedjen a sakkolimpián induló női együttesek száma, amely hagyományosan kevesebb, mint a férfiaké.

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke Fotó: Koncz Márton - Origo

A magyar pályázat számos innovációt is tartalmaz, ezek közül kiemelte, hogy a budapesti lesz az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit.

A sakkolimpián közel ezer táblán játszanak egy fordulóban egy időben, és ezek mind élőben követhetők lesznek" – fogalmazott Szabó László.

Hozzátette, a 13 napos sakkolimpia lebonyolításához 9000 négyzetméterre lesz szükség, ezért a Hungexpo ad majd otthont az események 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel.

Magyarország korábban még nem rendezett sakkolimpiát.