Otthagyta Cseh László az országos bajnokságot

swim Horizontal
Cseh László nehezen vette tudomásul, hogy sem 200 pillangón, sem 200 vegyesen nem ért oda a legjobbak közé
Vágólapra másolva!
Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok Cseh László hazautazott Kaposvárról - olvasható a Nemzeti Sport oldalán.

Cseh László néhány nappal ezelőtt a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta azt is, hogy mi lesz fontos az országos bajnokságon.

„Az lenne a lényeg, hogy meglássam, megy-e az úszás, hogy haladok, hogy bírom az egyes távokat – mondta akkor az úszó, majd a kérdésre, miért csinálja még, van-e még kedve ehhez az egészhez, így válaszolt:

Mindezek után Cseh László biztosan nehezen vette tudomásul, hogy sem 200 pillangón, sem 200 vegyesen nem ért oda a legjobbak közé, ahogyan 50 pillangón sem, illetve ez a megállapítás valójában nem is valós, hiszen Cseh egyik döntőben sem indult el, visszalépett azoktól.

Arról, hogy mit mondott a kétszeres világbajnok úszó edzője, a Nemzeti Sport Online oldalán olvashatnak.