Vágólapra másolva!
Férfi kardban a Vasas, férfi tőrben pedig a Törekvés védte meg címét csapatban vasárnap a vívók országos bajnokságának zárónapján. Női kardban a BHSE, férfi párbajtőrben a Vasas, női párbajtőrben az OMS-Tata, női tőrben pedig a Törekvés nyert a budapesti BOK Csarnokban.

A kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Bakos Bálint és Kun Anna, valamint a tőröző Dósa Dániel két aranyéremmel zárta az ob-t, mert a csapattársaival aratott győzelem előtt szombaton egyéniben is a legjobbnak bizonyult.

Férfi kardban a Vasas szoros csatában múlta felül az MTK Budapestet.

Az utolsó asszóra 40-39-es állásnál ment fel a pástra az egyéni döntő két döntőse, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi és a világbajnok Szatmári András, és a párharc 5-3-mal zárult.

Férfi párbajtőrben a tavalyi döntő két résztvevője, a címvédő BHSE és a Vasas csapott össze, de ezúttal a tapasztalt vívókkal, olimpiai, vb- és Eb-érmesekkel felálló BHSE-t legyőzte a fiatalabbakból álló Vasas. Az összecsapás kétharmadáig előbbi együttes vezetett, a nyolcadik asszót azonban a vasasos Koch Máté 8-2-re nyerte meg a Somfai Péter helyére beálló Berta Dániel ellen, az utolsó párban pedig már nem változott a helyzet.

Szatmári András ezúttal Szilágyi Áronnal csapott össze. Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Úgy voltam vele, hogy mindenképpen meg kell nyerni az aranyérmet, mért én még nem voltam egyéniben és csapatban sem magyar bajnok. Mi fittebb állapotban vártuk a döntőt, mert könnyebb volt az elődöntőnk.

Az első két asszóban kis különbséggel kikaptam ugyan, de a harmadik nagyon jól ment, nagy volt bennem a revansvágy, mert az egyéni versenyben Berta Danitól kaptam ki. Egyébként pedig végig nagyon küzdöttünk egymásért" - összegzett Koch.

Férfi tőrben viszont teljesen megismétlődött a tavalyi döntő, megint 45-44-re győzött a Törekvés SE az UTE ellen. Női tőrben is ez a két együttes vívott az aranyért, és ott is a Törekvés bizonyult jobbnak. A címvédő UTE-ből ezúttal hiányzott az egy éve a csapatverseny mellett egyéniben is aranyérmes Kreiss Fanni. Ebben a két szakágban egyébként az elődöntő párosítása is megegyezett egymással.

Női kardban és női párbajtőrben magabiztosan nyerte a finálét a BHSE, illetve az OMS-Tata. A koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, a nézők számára zárt kapuk mögött megrendezett ob-t a Vasas négy, a Törekvés három, az OMS-Tata és a BHSE két-két, a BVSC pedig egy győzelemmel fejezte be.