Vágólapra másolva!
A kormány azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet eliszaposodik - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott év végi interjújában. A miniszterelnök beszélt arról is, szeretné megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez, a magyar labdarúgó-válogatott pedig világbajnoki döntőt játszik.

Megkapta már a Covid-elleni védőoltást? – tették fel a kérdést a kormányfőnek.

Orbán Viktor elmondta, még nem kapta meg az oltást.

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy egy világjárvány közepén hol helyezkedik el a sport, mi a szerepe, a miniszterelnök azt mondta: "Nehéz ügy. Távfutni például lehet egyedül, de csapatsportot űzni nem. A sportolók számára ez az átmentés, a túlélés időszaka, amíg újraindul az élet. Ez nincs olyan messze, talán közelebb is van, mint gondoljuk. Ezért, együttműködve a nemzeti és a nemzetközi szövetségekkel, csak a legszükségesebb korlátozásokat vezettük be. A leállás a sportban nagyobb, de legalábbis másfajta károkat okoz, mint, mondjuk, az autóiparban, ahol egy gombnyomással újra lehet indítani a futószalagokat. A sport viszont emberi minőség, emberi teljesítmény, újraépítése hosszabb időt vesz igénybe."

Arra, hogy 2021-ben ragaszkodunk-e a labdarúgó Európa-bajnoksághoz és az olimpiához, a miniszterelnök nemmel válaszolt.

"A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam" - közölte a kormányfő, hozzátéve, a nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. "Nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk, és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport."

Orbán Viktor közölte, a baloldal mindent ellenez, így a sportot is.

- jegyezte meg.

A teljes interjút itt olvashatja el.