Csak csendben szeretnék elmenni, anélkül, hogy észrevenném

2021. január 9-én ünnepli 100. születésnapját az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, Keleti Ágnes. Három élete volt, mindegyik kész regény, kétszer született újjá, fondorlatos csellel menekült meg a haláltáborba való hurcolás elől. Az 1952-es helsinki olimpián már 31 éves volt, mások ebben a korban már abbahagyták, de az ő csodálatos története a finn fővárosban kezdődött, ott nyerte meg első aranyát. Aztán 35 évesen, 1956-ban Melbourne-ben további négy aranyérmet nyert a tornacsarnokban. Kalandokban is bővelkedő életét most az Origo is felidézi, Dávid Sándor írásával köszöntjük mi is a 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnest.

A világ csodájának az egyik izraeli hetilap nevezte el, a torna királynője címet mi hárman adományoztuk neki (Dávid Sándor, Dobor Dezső, Kocsis L. Mihály), akik könyvet készítettünk a születésnapjára, pontosabban könyvünk angol kiadásának címlapjára, hogy az idegen olvasóknak is legyen valami támpontjuk

az ötszörös olimpiai bajnoknőnk, nem mellékesen jelenleg a világ legidősebb élő olimpiai bajnokának érdemeiről.

Én pedig itt ülök szemben a géppel, és próbálok dönteni a kínálkozó számtalan lehetőség közül: mit is írjak, mivel köszöntsem itt is az ünnepeltet, de főleg, mit és mennyit mondjak el az olvasók nagy tömegeinek, akik a nevét ugyan ismerik (remélem), de a küzdelmes és sikeres életéről vajmi keveset tudhatnak. Hiszen száz év az nagy idő, és több mint hatvan év telt el már Keleti Ágnes (véletlenül sem „Ági néni") melbourne-i olimpiai győzelmei óta is. Úgy döntöttem, tehát hogy olyan hosszan, mint a terjedelem engedi, elmesélem a mai olvasóknak Keleti (Klein) Ágnes (Sárkányné, majd Izraelben Bíróné) csodálatos, harcos életének történetét.

Kezdem mindjárt azzal a három, más-más korban készült újságírói véleménnyel, amely ugyanebben a formában indítja a könyvünket is.

Helsinki, 1952. Az első arany

Feleki László, a Népsport főszerkesztője tudósított így Helsinkiből, az olimpiáról, 1952-ben, Keleti talajon aratott győzelméről:

„Következett a talajtorna. A számok azt mondták, hogy Keletinek 9,7-nél jobbat kell elérnie ahhoz, hogy megelőzze Gorohovszkaját, a legjobb szovjet tornásznőt. Keleti tudása megalapozott, évtizedek komoly munkája áll mögötte.

Csend támad, amikor a neve hallatszik. A sovány, izmos, karcsú fekete tornásznő a balerina könnyedségével, és ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. Könnyed, ritmikus mozgással. Csupa báj, csupa grácia.

Aztán egyre nehezebb elemekben folytatódik a mozgás, a nagy erőt és akrobatikus ügyességet megkívánó mozdulatok valamilyen magától értetődő természetességgel olvadnak bele a művészi táncmozdulatokba. Kézállások, spárga, mérleg, ugrások... Olyan ez, mint a torna költeménye, az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető.

Helsinki, 1952. július 30. Keleti Ágnes, a talajtorna első helyezettje átveszi az aranyérmet, a második a szovjet Gorohovszkaja (b), a harmadik helyen pedig Korondi Margit (j) végzett Forrás: MTI

Művészi átélés, fölényes biztonság sugárzik minden mozdulatából. A közönség szinte lélegzetvisszafojtva figyeli a páratlan látványt. S amikor befejezi a gyakorlatát, a közönség tombol! A zúgó tapsviharban alig hallatszik a síp hangja, de a pontozók máris emelik a táblájukat: két 10-es, egy 9,9-es, egy 9,8-as, egy 9,6-os tábla...

Győzelem!!! – Végre! – mondja boldogan és halkan Keleti Ágnes. – Mióta várok erre a pillanatra. Ezért érdemes volt...

Tudjuk, mire gondolt. Érdemes volt több mint egy évtizeden keresztül törhetetlen szorgalommal dolgozni, tanulni, tökéletesítenie magát. Mennyi ideig tartott a gyakorlat? Pontosan egy perc 29 másodpercig. Ezért az alig másfél percért dolgozott annyi esztendeig. A legenda szerint egy kínai költő tíz évig dolgozott négy szép tiszta verssoron. Egy tornásznő is tud tíz esztendeig dolgozni szép másfél percért."

Melbourne, 1956. Tatai előkészületek

Dávid Sándor sportújságíró írja a melbourne-i olimpia előtti tatai edzőtáborban szerzett emlékeiről, a Nemzet Sportolóiról írott könyvében Keleti Ágnesről:

„Keleti Ágnest, ezt a balerinakönnyedséggel mozgó „sovány, karcsú, izmos, fekete" tornásznőt én már olimpiai bajnokként ismertem meg személyesen, és természetesen Tatán, az edzőtáborban, ahol a vívók a tornászokkal rendszerint együtt vendégeskedtek. Keleti elmúlt harmincéves, főiskolai tanár, férjnél is volt, bár ekkorra már el is vált, (Sárkány István, a volt kitűnő tornász, a tornaszövetség főtitkára volt a férje), még egy ferde gondolat is ki volt zárva tehát vele kapcsolatban, egyszerűen azért, mert a mi „köreink" meglehetősen távol estek az ő köreitől.

Keleti Ágnes, női tornász, olimpikon gerendagyakorlat közben Forrás: MTI/Szécsényi Ferenc

De ott volt, közöttünk volt, és... Láttuk tornázni! Bennem ezekből a napokból él egy kép máig, és kitörölhetetlenül.

Tatán akkor még csak egyetlen nagy tornaterem volt, én a terembe igyekeztem edzeni, a nyitott ajtón pontosan ráláttam az ajtóval szemben felállított gerendára, s az azon tornázó alakra. Egy női alakra, amely ebben a mozgásában olyan tökéletes volt, amilyet még életemben nem láttam, se előtte, se azóta! A legtökéletesebb nőalak, amelynek zene volt a mozgása, amelyről nem tudtam levenni a szemem, csak álltam ott, megkövülten, mint a Bálám szamara.
Keleti Ágnes volt az!

Akinek az arca soha nem volt kifejezetten szép babaarc, mert a vonásai túl kemények voltak ehhez, de ott, a különben üres teremben, torna, mozgás közben maga volt a Szépség!

Feledhetetlenül!"

Budapest, 2016

Szegő András sportújságíró interjújából részlet a 95 éves Keleti Ágnessel.

„Amikor meglát, hogy várok a ház előtt, uzsgyi, sietősre veszi a dolgot. Szapora, ruganyos léptekkel jön, egy lendülettel hátba paskol, és invitál befele a Paulay Ede utcai bérházba. A lépcsőfeljárónál elém vág, mondván, hogy nem szeret cammogni, inkább ő megy előre, mert még ki kell nyitnia az ajtót! Meg is iramodik az első emeletig, én némi lemaradással bóklászom utána. Bemegyünk a lakásba, leültet egy karosszékbe, aztán mellém telepszik a kanapéra, és mielőtt megmukkannék, alaposan leteremt, hogy miért is nem vigyázok jobban a súlyommal. Zavartan hebegek-habogok, de rögvest lehurrog, hogy nem érdekli a dumám, inkább bemutat néhány gyakorlatot, amit rendszeresen kéne, csináljak.

Lefekszik-felül, tizenvalahányszor egymás után, aztán hanyatt-fekve ollózik a lábaival egy percen keresztül, majd ülve felemeli előbb az egyik, majd a másik lábát a feje fölé, de itt nagyvonalúan hozzáteszi, hogy ezt már nem kell nekem is megcsinálnom, ahogyan a sebtiben bemutatott tökéletes spárgát sem.

Ezer szerencse! Megkukultan ülök.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász 2016-ban a Halhatatlanok Klubjának ünnepségén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Számítottam egy totyogó, tipegő, botjára támaszkodó, görnyedt, fakótekintetű anyókára, aki még lehet, hogy motyog is, rosszul lát, alig hall, akinél a puszta biológiai tény is csoda, hogy a 95. életévét is egészségben megérte.

De Ő itt mellettem nem anyóka, nem nénike, hanem egy világcsoda. Egy kobold, egy tündér, egy energiáival bánni alig tudó vásott csitri: kedélye, mentalitása, mozgása, könnyedsége, mosolygós, pajkos, derűt árasztó szemvillanása. Emellett pedig a világ valaha élt egyik legnagyobb sportolója, a torna klasszikusa, a magyar sport egyik ikonja, az ötszörös olimpiai bajnok,

emellett háromszoros ezüst- és kétszeres olimpiai bronzérmes, aki a melbourne-i olimpián, a szovjet torna fénykorában – Latinyina, Asztahova és a többiek – az öt női tornaszámból egymaga négyet megnyert. A Nemzet Sportolója, az amerikai Halhatatlanok Klubjának tagja, immár jelöltje a Prima Primissima díjnak. Eleven legenda. Ő Keleti Ágnes."

NINCS MÉG VÉGE, LAPOZZON A FOLYTATÁSHOZ!