Vágólapra másolva!
A japán miniszterelnök szerint a távol-keleti ország képes lesz ellenőrzés alatt tartani a koronavírus-járványt és megrendezi a tavalyról idén nyárra halasztott olimpiát.

Szuga Josihide az új parlamenti ülésszak nyitányán azt ígérte, kormánya áttekinti a törvényi szabályozást annak érdekében, hogy a lakossággal betartassa a pandémia visszaszorítására hozott intézkedéseket.

Szuga a mostani felszólalásában még határozottabb hozzáállást ígért, és kijelentette, hogy az olimpia megrendezése a koronavírus feletti győzelem bizonyítéka lesz.

Hozzátette: a fertőzés terjedését megakadályozó intézkedéseket igyekeznek betartatni és eltökélten készülnek a nyári játékok megrendezésére, ami "reménnyel és bátorsággal" töltheti el a világot.

A kormányfő az olimpia megrendezése mellett van Forrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Ryohei Moriya

A korábbiakhoz képest az egyik változás lehet, hogy kompenzálnák az üzleti életnek azokat a szereplőit, akik együttműködnek az intézkedések betartásában, illetve büntetéseket is kilátásba helyezhetnek azokkal szemben, akik akadályozzák ezek érvényesülését. Büntetés járhat azoknak is, akik fertőzöttként nem hajlandók kórházba menni vagy hátráltatják az egészségügyi szakemberek munkáját.

Egy minapi felmérés szerint mostanra a japán lakosság 80 százaléka szerint az olimpiát nem szabadna megtartani. A miniszterelnök viszont azzal érvelt, hogy a vakcina a megoldás a helyzetre, és a lakosság beoltása februárban kezdődhet.