Vágólapra másolva!
Szombat este rendezte az Oktagon 21 elnevezésű gáláját a cseh-szlovák ketrecharc promóció, amelynek a fő mérkőzésén Buchinger Iván a könnyűsúlyú övért harcolhatott.

A felvidéki magyar harcos ellenfele Ronald Paradeiser volt, aki mindössze két és fél percig bírta a ketrecben, mert Buchinger egy fojtással rövidre zárta a meccset.

Ezzel a 34 éves harcos újabb szervezetnél szerzett övet magának, sőt a meccs után azt nyilatkozta, hogy a 66 kg-os mezőnyben is szeretne a legjobb lenni az Oktagonnál.

Buchinger Ivánt a küzdősportokat szeretők régóta ismerik, korábban a Cage Warriors és az M-1 Global szervezeteknél is világbajnoki övet szerzett a ketrecben, az MMA élő legendája.

Mellette azok is láthatták már, aki figyelemmel kísérték a TV2 csatornán futó Fuss család, fuss! című műsort, amelyet a Bucinger család nyert meg még 2019-ben.

Az Oktagon január 30-ai gáláján Kertész Máté is ketrecbe lépett, méghozzá váltósúlyban bunyózott az utolsó pillanatban beugró német Christian Jungwirth ellen. Kertész meccse végigment, és a magyar sportoló megosztott pontozással megnyerte a mérkőzését.

A rendezvényen Boráros Gábor is megmérette magát, az ő ellenfele Matus Juracek volt, aki sajnos pontozással megverte Borárost.