Vágólapra másolva!
Nem indul a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság női párosversenyében a címvédő Babos Tímea, miután állandó párja, a francia Kristina Mladenovic sérülés miatt visszalépett a viadaltól, a magyar játékos pedig nem talált megfelelő társat magának.

Babos a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban számolt be az elmúlt napok történéseiről, és hangsúlyozta: szeretné eloszlatni azokat a híreszteléseket, melyek szerint a kéthetes karantén alatt összevesztek Mladenoviccsal.

- jelentette ki a 27 éves magyar játékos, aki úgy fogalmazott, "sokkolta" őt, amikor Mladenovic közölte vele a döntését, melyet nehezen, de végül elfogadott.

Babos Tímea szerint nem vesztek össze Mladenoviccsal Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Astapkovich


- mondta Babos. Hozzátette, bár voltak lehetőségei arra, hogy másik párral induljon, olyat, akivel a trófeáért küzdhetett volna, nem sikerült találnia, ezért párosban nem indul a versenyen.

- tette hozzá Babos Tímea,

aki Mladenoviccsal az oldalán tavaly és 2018-ban győzött az Australian Openen, 2019-ben pedig döntős volt.

Az egyéni világranglistán 115. magyar játékos kedden a legjobb 32 között búcsúzott a Gippsland Trophy elnevezésű melbourne-i keménypályás tornától, a párhuzamosan ugyanott zajló Yarra Valley Classicon pedig már nem tudott pályára lépni párosban Mladenoviccsal, aki kedden közölte vele döntését.

Egyesben a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutott belga Ysaline Bonaventure lesz a szintén a kvalifikációból indult Babos ellenfele az Australian Open nyitófordulójában.