Mindenképpen megrendezik Budapesten az úszó Eb-t

A FINA vezető szerint a Duna Aréna egy
Vágólapra másolva!
Megrendezik májusban Budapesten a vizes Európa-bajnokságot - erősítette meg az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke.

A szervezet csütörtöki sajtóközleményében az áll: Paolo Barelli levélben tájékoztatta a nemzeti szövetségeket, hogy az Eb-t a terveknek megfelelően megtartják.

- idézi a közlemény a szövetség vezetőjét, aki hozzátette: az elmúlt időszakban szerte a világon rendeztek már sporteseményeket, illetve a LEN is biztonságban bonyolított le különböző vízilabda-tornákat. A pandémia kitörése óta ugyanakkor

az úszók, a nyíltvízi úszók, a szinkronúszók és a műugrók számára is ez lesz az első világeseményesemény,

amely - amint azt Barelli kiemeli - remek lehetőség a tesztelésre az olimpia előtt. Nézők viszont vélhetően nem lehetnek majd ott a helyszíneken.

- mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A tavalyról idénre halasztott Eb versenyeire május 10. és 23. között kerül sor:

10-től 16-ig rendezik a műugrók és a szinkronúszók versenyeit a Duna Arénában, míg a nyíltvízi úszók programja a Lupa-tavon zajlik, 17. és 23. között pedig a medencés úszók futamait bonyolítják le a Duna Arénában.