Vágólapra másolva!
A péntek korareggeli edzés előtt eldőlt, hogy Selmeci Attila három versenyzője, Milák Kristóf, Biczó Bence és Márton Richárd továbbra sem él a melegégövi edzőtáborozás lehetőségével, felkészülésüket itthon folytatják.

Korábban felmerült, hogy Madeirát választják, aztán a Magyar Úszó Szövetség szakemberei Dubajban és Tenerifén is igyekeztek kényelmes szálláshelyet és szakmailag megfelelő edzéslehetőséget találni a három úszónak, de mindenhol akadt legalább egy olyan ellenérv, ami a külföldi utazás ellen szólt.

„A csoporton belül felmerülő vitás kérdések eldöntésében egy ideje Kristóf a hangadó, így most is az ő kívánsága teljesült, amikor kimondtuk, hogy nem utazunk el a jövő héten külföldre – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot Selmeci Attila, aki maga is úgy gondolja, hogy mostanában nem feltétlenül szükséges átlépni a határokat, ha a munkát itthon is el lehet végezni.

Selmeci Attila szerint a csoporton belül felmerülő vitás kérdések eldöntésében egy ideje Milák Kristóf a hangadó Forrás: musz.hu/

„Valamennyien nagyra értékeljük, hogy az úszószövetségi szakemberek hetek óta azon fáradoznak, hogy melegégövi edzőtábort hozzanak össze nekünk, mégis arra jutottunk, hogy az előttünk álló feladatokat Kaposváron is meg tudjuk oldani. A sportolók által „megrohamozott" Dubajról azért kellett lemondanunk, mert ott már csak 25 méteres medencéhez jutottunk volna, márpedig nekünk 50-esre is szükségünk van. Teneriféről pedig az a hír érkezett, hogy a napi edzéseink menetrendjén – az uszodák telítettsége miatt - háromnaponta változtatni kellett volna. Nyilvánvaló, hogy egy olyan csípősen hideg napon, mint amilyen a mai, lelki szemeink előtt napsütéses tengerpartok és pálmafák jelennek meg, a felkészülés viszont elsősorban a munkáról és a tervszerűség egyre nehezebben teljesíthető kívánalmairól szól. Most például az legfontosabb, hogy a versenyzőim el tudjanak indulni a február 16-17-i felkészülési versenyen a Tüskében, mert a versengés kevéske lehetőségét, ahol csak lehet, nem szabad elszalasztanunk."

Selmeci Attila emlékeztetett azokra a nem távoli időkre, amikor a magyar úszók és a mestereik hetekkel a januári és februári melegégövi vagy magaslati edzőtáborok előtt pontosan tudták, hogy mikor és hová utaznak el, a kérdés csak az volt, hogy Thaiföld, Dél-Afrika, Spanyolország, vagy éppen Amerika kínálja a jobb lehetőséget. A világ nagyot változott az óta, így az alkalmazkodás képességére is minden eddiginél nagyobb szükség lett.

Milák Kristóf Kaposváron készül Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

„Néhány napja Nizzában versenyeztünk – folytatta a mesteredző -, ahol végre lehetőség nyílt arra, hogy visszajelzéseket kapjunk a felkészülésünk állásáról és külföldi versenyzőkkel is összemérhessük az erőnket. Ennek örültünk is, azoknak az ellenőrzésekkel kapcsolatos bonyodalmaknak viszont már kevésbé, amelyekkel a repülőtereken, majd Franciaországban szembesültünk" – hangsúlyozta Selmeci Attila, aki február 21-én indul az úszóival Kaposvárra, tartalék lehetőségként Hódmezővásárhellyel is számolva.

Mint ismeretes, a magyar úszóválogatottak egy másik csoportja, amelynek tagja a világbajnok Kapás Boglárka is, jelenleg Dubajban készül a márciusi országos bajnokságra, a májusi budapesti EB-re és természetesen az olimpiára. Szombati hazaérkezésük után ők is elindulnak az ellenőrzőversenyen, majd nem sokkal később újra útra kelnek, és – ha semmi sem változik – Dél-Afrikában folytatják a felkészülésüket. A helyzet és a kockázati tényezők megítélése tehát sportágon belül is eltérő.