Vágólapra másolva!
Londonban lépett ringbe az eddig veretlen, az IBF világbajnoki övét birtokló pehelysúlyú bajnok, Josh Warrington és a mexikói Mauricio Lara.

Az ütközetet 12 menetesre tervezték, de nem világbajnoki címmeccs volt, mert Warrington 2019 októbere óta nem lépett ringbe, így a felhozónak szánt meccs végül óriási meglepetést hozott – írja a Profiboksz.hu.

A találkozó már az első menetben komoly tűzijátékot hozott, mindkét bokszoló beleállt a nyíltsisakos verekedésbe. Az előzetesen esélytelennek tartott Lara vérbeli mexikói stílusban, gyakorlatilag folyamatosan gyalogolt előre, Warrington pedig bátran, és ahogy idővel kiderült, felelőtlenül felvállalta a közelharcot.

A 4. menetben a pontos és erős találatok elkezdték felőrölni a brit sportolót, aki padlóra is került. A szédült, rogyadozó lábú bajnok kisebb csoda folytán kihúzta a szünetig, és némileg össze is szedte magát a következő felvonásokra. Lara viszont vérszagot érezve továbbra sem állt meg, a 9. menetben pedig előbb ismét megrendítette elfogyni látszó riválisát, majd egy gyilkos, fejre mért balossal ki is ütötte Warringtont, akit számolás nélkül léptetett le - teljesen jogosan - a vezetőbíró.

Warrington ezzel a meglepő kudarccal ugyan nem veszítette el a világbajnoki címét, azonban a makulátlan profi rekordjának kénytelen volt búcsút inteni.