Vágólapra másolva!
A világelső Novak Djokovic szerint a teniszezők nem akarnak több karantént a tornák előtt.

A szerb játékos azután beszélt a játékosok problémáiról, hogy négy szettben legyőzte kedden a német Alexander Zverevet az Australian Open negyeddöntőjében. A Grand Slam-torna előtt minden külföldről érkezőnek kéthetes karanténba kellett vonulnia, amelynek során csak napi öt órára hagyhatta el a hotelszobáját, de 72 balszerencsés még ennyi időre sem, mivel olyan járattal jött Ausztráliába, amelyen koronavírus-fertőzött utazott.

Ez a helyzet nem normális, nem szoktunk hozzá. Az éljátékosok a legfittebbek, ez már sokszor bizonyosodott, de most Matteo Berrettini és Rafael Nadal hátproblémákkal küzd, Sascha Zverev és én hasfalsérüléssel bajlódunk, és Grigor Dimitrov sem egészséges, ez pedig a körülményekre vezethető vissza" – fejtette ki a melbourne-i Grand Slam-torna címvédője.

Pedig szemmel láthatóan Djokovic is jól érezte magát a karanténban Forrás: AFP/Morgan Sette

"Válaszokat várunk a férfi tornákat szervező ATP-től, hogy Ausztrália után mi a terv a versenyekkel, mivel az előzetes karantén nem tesz jót a játékosoknak."

Djokovic a torna előtt már összetűzésbe került a szervezőkkel, miután többször is megsértette a rendezők és az ausztrál kormány által lefektetett egészségügyi szabályokat, míg tavaly nyáron nézők előtt szervezett egy balkáni körversenyt, amit később a sok fertőzés miatt le kellett fújni.

A 17-szeres GS-bajnok Djokovic közölte, el tud képzelni egy helyszínen és egy borításon több tornát is, mivel a soron következő versenyekre a sokkal fertőzöttebb Európában és Észak-Amerikában kerül majd sor.

Véleményéhez csatlakozott a legyőzött Zverev is:

"Nem tudunk most utazgatni a világban, ezért több tornát kéne egy helyszínen rendezni. Európában úgysem lehetnek nézők, úgyhogy teljesen mindegy, hol vannak a versenyek" – érvelt a német teniszező.