Társoldalunk:

Megvan, mikor mutatják be a Tour de Hongrie útvonalát

2021.03.02. 17:53

Eddig hetvenkét település volt a Tour de Hongrie szakaszainak rajt- vagy célállomása a viadal 1925 óta íródó történelmében. A szervezők az M4 Sport március 9-én 19:45-kor kezdődő műsorban mutatják be a nemzetközi kerékpárverseny idei útvonalát - derült ki a verseny honlapjáról.

Csak a felszínen övezi viszonylagos csend a legnagyobb magyar kerékpárversenyt: a Tour de Hongrie szervezői gőzerővel dolgoznak azon, hogy az eddigieknél is színvonalasabb eseményt hozzanak létre. A Magyar Körversenyt szervező Vuelta Sportiroda Eisenkrammer Károly vezette stábja a rangos nemzetközi mezőnyhöz méltó útvonalat állított össze, amelyet hamarosan a nagyközönség is megismerhet.

Tavaly Sárospatakra is ellátogatott a Tour de Hongrie mezőnyeForrás: Tour de Hongrie

A viadal honlapján olvasható, hogy a Tour de Hongrie 1925 óta íródó történelmében eddig hetvenkét település volt a körverseny szakaszainak rajt- vagy célállomása. A legtöbbször – összesen hetvenhat alkalommal – a főváros volt „érintett", a képzeletbeli dobogóra még Miskolc (33) és Debrecen (25) került fel. 2020-ban Sárospatak iratkozott fel a listára, s anélkül, hogy kulisszatitkot lepleznénk le, elárulhatjuk: 2021-ben is felkerül majd új város a Magyar Körverseny házigazdáinak listájára!

Magyarország tizenkilenc megyeszékhelye közül eddig tizennyolc volt rajt- vagy célállomás házigazdája, más kérdés, hogy a Tour de Hongrie mezőnye csak tizenhét városba jutott el: 2017-ben Zalaegerszeg lett volna az első szakasz befutójának helyszíne, a célterületet annak rendje és módja szerint fel is építették, ám egy hatalmas vihar miatt útközben a mezőnyt meg kellett állítani, a szakasz félbeszakadt, a karaván nem jutott el a zalai fővárosba. Sosem járt még a Magyar Körverseny Tatabányán, legalábbis rajt vagy cél nem volt Komárom-Esztergom megye székhelyén, mi több, a megyében először 2019-ben volt befutó: Esztergomban, a Bazilikához vezető macskaköves emelkedőn az olasz Manuel Belletti szerezte meg az etapsikert.

Szokás szerint hazánk legszebb tájaira fog ellátogatni a Tour de HongrieForrás: Vanik Zoltán, Tour de Hongrie

A Tour de Hongrie négy kiírásában lépett át Magyarország mai határain (az 1920 előtti ország területét egyszer sem hagyta el), először a II. Világháború idején – amikor az 1940-es második bécsi döntéssel Magyarország 43.492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, Észak-Erdélyt, benne a Székelyfölddel –, az akkori hangulatban magától értetődő volt, hogy a régi-új országrészben versenyezzenek a kerékpárosok. 1942-ben és 1943-ban is a Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár útvonalon haladt a Magyar Körverseny.

Immár ebben az évezredben, 2007-ben és 2008-ban két olyan szakaszt is rendeztek, amely határainkon kívülről rajtolt, s ott is ért célba: a szlovákiai Újhely (Novo Mesto) és Kassa (Kosice) között.

Ez tényleg a szomszédban volt, hiszen az újhelyi rajt néhány száz méterre volt a magyar határtól (Újhely a trianoni diktátum előtt Sátoraljaújhely része, Zemplén vármegye székhelye volt), az egykori Abaúj-Torna vármegye székhelye, Kassa pedig mindössze húsz kilométernyire fekszik a magyar határtól.