Vágólapra másolva!
Március 8-án ünnepelte a bokszvilág a legendás Muhammad Ali vs. Joe Frazier összecsapás 50. évfordulóját, sajnos immár a két sporttörténelmi nagyság nélkül. Frazier legendás balhorga ennek apropóján szobrot is kapott.

Joe Frazier 2011-ben, Muhammad Ali pedig 2015-ben távozott az élők sorából. A két nehézsúlyú ökölvívó 1971. március 8-án, a Madison Square Gardenben vívta első mérkőzését, amelyen Joe Frazier győzedelmeskedett, ráadásul úgy, hogy az utolsó menetben legendás balhorgával padlóra is tudta küldeni ellenfelét – írja a Profiboksz.

Szobrot kapott Joe Frazier legendás balhorga Forrás: profiboksz.hu

A mérkőzés félszázados évfordulóján az eseménynek Philadelphia városa – ahol Frazier élete nagyrészét leélte – egy több mint 2,5 méter magas, és körülbelül 700 kilogrammos bronz szoborral állított emléket, amely azt a jelenetet hivatott megörökíteni, amikor Joe legendás balhorgát bevitte Alinak.

A műalkotás egy edzőterem kirakatában kapott helyet, a Joe Hand Promotions gondozásában. Fraziernek egyébként ez a második szobra a városban, hiszen 2015-ben szintén lelepleztek egy olyan művet, amely a legendás nehézsúlyú bajnokot ábrázolja.