Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testülete (AIU) két évre eltiltotta a tadzsik Dilshod Nazarovot, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai férfi kalapácsvetésének aranyérmesét.

Az AIU 2019 szeptemberében függesztette fel ideiglenesen Nazarov versenyzési engedélyét - mert a 2011-es tegui világbajnokságon levett mintájának újraelemzésekor a turinabol nevű szteroid nyomait mutatták ki -, így az eltiltása idén szeptember 24-én jár le, vagyis nem védheti meg a címét a tokiói olimpián.

Nazarov hazája történetének első olimpiai bajnoki címét szerezte Rióban Forrás: AFP/Eric Feferberg

A 38 éves Nazarov a dél-koreai vb-n csak tizedik lett, négy évvel később Pekingben már ezüstérmet nyert a világbajnokságon, majd Rióban hazája történetének első olimpiai bajnoki címét szerezte. Az AIU döntésének értelmében a 2011 augusztusa és 2013 augusztusa között elért eredményeit törölték, ami a 2012-es londoni olimpián elért tizedik helyezését, illetve a 2013-as Ázsiai Játékok aranyérmét, és a 2013-as világbajnokságon elért ötödik helyezését érinti.