Vágólapra másolva!
Rémisztő jelentek játszódtak le a szombat esti UFC Fight Night előtti mérlegelés során, amikor a litván sztár, Julija Stoliarenko kétszer is elájult.

A 27 éves MMA-harcos Stoliarenko Julia Avilával küzdött volna meg Las Vegasban, de az összecsapásból végül nem lesz semmi. A litván sportoló ugyanis

a mérlegelés közben többször is elvesztette az egyensúlyát, majd össze is esett. Az ott tartózkodó férfiak próbálták felsegíteni.

A Talksport beszámolója szerint ezután egy székhez segítették, majd ismét a mérlegre léptették. Ez nem volt jó ötlet,

ugyanis újra elájult, de ekkor szerencsére a UFC biztonsági csapatának az egyik tagja elkapta.

Stoliarenkót hordágyon vitték el, és az ESPN szerint kórházba szállították. Ellenfele, Julia Avila az Instagram-oldalán kívánt jobbulást.

Remélem, hogy Julija Stoliarenko gyorsan felépül, imádkozok érte. Talán találkozhatunk egy későbbi időpontban."