Vágólapra másolva!
Hétfőn este Fucsovics Márton két szettben kikapott az orosz Andrej Rubljovtól a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna 4,3 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású férfi versenyének harmadik fordulójában.

A 29. helyen kiemelt Fucsovics a legjobb 32 között azzal az Andrej Rubljovval találkozott, akivel márciusban már kétszer összecsapott. A rotterdami tenisztorna döntőjében és a dubaji negyeddöntőt is - az ezúttal negyedik kiemelt - orosz nyerte, aki a dohai negyeddöntőből Fucsovics visszalépése miatt játék nélkül jutott tovább.

A mérkőzés elején Fucsovics egyből hozta az adogatását, azonban Rubljov is a sajátját, ezt követően pedig brékelni tudta a nyíregyházi teniszezőt. Az orosz ez után simán hozta a következő adogatását, majd az ötödik játékban ismét brékelte a magyart, végül 6-2-re megnyerte az első játszmát, amelyben Fucsovics mindössze három labdamenetet nyert fogadóként.

Fucsovics Mártonnak ezúttal nem volt esélye az orosz Andrej Rubljov ellen Forrás: AFP/Koen Suyk

A második játszma első játékát Fucsovics simán hozta, de Rubljov is megnyerte az adogató játékát. Ezt követően pedig akárcsak az első játszmában, ismét brékelni tudott, ezzel óriási lépést tett a győzelem felé. A folytatásban Rubljov mintha lemásolta volna az első játszmában mutatott játékát, mert ezúttal is az ötödik játékban tudta újra elvenni Fucsovics adogatását, ezt követően pedig 6-1-re megnyerte a második játszmát, így 54 perc alatt véget vetett a mérkőzésnek.

Fucsovics és Rubljov eddig hatszor találkoztak egymással. 2016-ban a magyar nyert egy barcelonai salakpályás meccsen, 2017-ben pedig egy Davis-kupa-mérkőzésen múlta felül az oroszt. Azóta négyszer találkoztak, és mind a négy meccset Rubljov nyerte.

Eredmény:
férfiak, 4,3 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazás:
3. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton (magyar)-Andrej Rubljov (orosz) 2:6, 1:6