Már parasportolók is versenyszerűen űzhetik a teqballt

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) hivatalosan is bejelentette a teqball para változatának, a para teqballnak a születését. Így, a közelmúltban a világviszonylatban is egyre sikeresebb és népszerűbb magyar fejlesztésű sportág, a teqball mellett már a para teqball is elindult világhódító útjára.

Mostantól a mozgássérült sportolók is kipróbálhatják, sőt versenykörülmények között is űzhetik majd ezt a nagyszerű sportot, akár mankóval, akár protézissel él a sportoló, melyekre külön szabályrendszer vonatkozik. Valamint a para sportban is újításnak számit, hogy a para teqball szabályrendeszere lehetővé teszi olyan páros mérkőzést, amelyben páronként egy ép és egy para sportoló játszik.

Már parasportolók is versenyezhetnek a teqballosok között Forrás: Origo

A para teqball globális és hazai fejlődésének érdekében, a FITEQ szorosan együttműködik a Magyar Paralimpiai Bizottsággal és számos más partnerrel, akik szintén elhivatottak az inkluzivitás üzenetének előmozdítása mellett.

Annak tükrében, hogy a FITEQ célja, hogy a teqball hamarosan olimpiai sportággá váljon, a para teqball bemutatásával megnyílt a lehetőség arra, hogy egy magyar para sportág pedig bekerüljön a paralimpia programjára.