Törölték a műugrók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyét

Bóta Botond
Budapest, 2017. július 19. Bóta Botond a 3 méteres férfi műugrás selejtezőjében a 17. vizes világbajnokságon a fővárosi Duna Arénában 2017. július 19-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) törölte a műugrók utolsó, április 18. és 23. közé tervezett, tokiói olimpiai kvalifikációs versenyét.

A törlésről az idén nyárra halasztott ötkarikás játékok szervezői számoltak be, akiket a FINA levélben értesített a határozatról.

Az indoklás szerint a döntés hátterében az áll, hogy a FINA nem jutott egyetértésre a szervezőkkel a járványhelyzet miatt szükséges óvintézkedések mértékéről, valamint azok költségeiről. A versenyre 600 sportoló és hivatalos személy érkezett volna több mint 40 országból.

"A szervezőbizottságnak nagyon fontosak a tesztversenyek, de az egészség és a biztonság mindenek előtt való" - fogalmazott Hasimoto Szeiko, a testület elnöke.

Azt egyelőre nem tudni, a viadalt pótolják-e, de a versenynaptár így is sűrű a májusi, budapesti Európa-bajnokság miatt. A közlemény arra sem tér ki, hogy ha nem rendezik meg a versenyt, miként dől el a maradék tokiói helyek kérdése.

A magyarok közül Bóta Botond próbált volna meg kvótát szerezni a viadalon.

A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt is közölte, a FINA a május 1. és 4. közötti, ugyancsak tokiói és szintén kvalifikációs szinkronúszó-viadalt sem rendezi meg, továbbá elmarad a Fukuokába május 29-30-ra tervezett nyíltvízi úszó kvótaszerző verseny is. Előbbire magyar részről Gács Boglárka és Farkas Linda, valamint Hungler Szabina és Apáthy Anna készült a szövetség korábbi tájékoztatása szerint, utóbbin a nőknél terveztek két magyart indítani, akik közül egy szerezhetett volna kvótát.