Társoldalunk:

Berecz Zsombor négy futam után a második a Finndingi-Eb-n

2021.04.13. 21:51

Az első nap után vezető Berecz Zsombor a második versenynap két futamát követően a második helyre került a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon.

Az olimpiai kvótás, 2018-ban világbajnok magyar vitorlázó, aki címvédőként érkezett Vilmourába, a magyar szövetség tájékoztatása szerint továbbra is kiegyensúlyozottan versenyez, a harmadik futamot a nyolcadik, a negyediket pedig a tizedik helyen zárta. Kedden a spanyol Joan Cardena remekelt, mindkét futamot megnyerte, amivel Berecz elé került összesítésben.

A szövetség beszámolója szerint kedden az egy nappal korábbihoz hasonló körülmények között zajlott a verseny, 5-10 csomós délies szélben, "döghullámos vízen" vitorlázott a 49 induló. Szerdán viszont várhatóan változik a helyzet és az előrejelzések szerint a délre tervezett első rajt időpontjától kezdve felhősebb lesz az ég, és az eddiginél erősebb keleti-délkeleti szél lesz a jellemző.