Vágólapra másolva!
Salim Omar döntőbe verekedte magát az 58 kilogrammos küzdelmi kategóriában a tekvondósok szófiai olimpiai kvalifikációs versenyén, így kvótát szerzett a tokiói ötkarikás játékokra.

Az MTK Budapest 18 éves sportolója - aki április elején, ugyancsak a bolgár fővárosban Európa-bajnoki címet szerzett - a pénteki nyitónapon két magabiztos győzelem után az elődöntőben is fölényesen nyert: a francia Cyrian Ravet felett 38-12-es pontozással diadalmaskodott.

Szófiai sikere azt jelenti, hogy a 2000-es játékok után lesz újra olimpián magyar tekvondós. Érdekesség, hogy huszonegy éve, Sydneyben Omar nagybátyja, Salim József indult a piros-fehér-zöld színek képviseletében és végzett az ötödik helyen súlycsoportjában.

Salim Omar Forrás: mtk.hu

Az európai selejtező nyitónapján fellépő másik magyar, Füredi Rebeka viszont lemaradt a tokiói olimpiáról, bár kevésen múlott a kijutása. Az UTE 23 esztendős tekvondósa a 67 kilósok mezőnyében két remek győzelmet követően az elődöntőben egyetlen ponttal, 6-5-re maradt alul a francia Magda Wiet-vel szemben.

A szófiai viadalon szombaton is két magyar lép tatamira: Patakfalvy Luca az 57, Józsa Levente pedig a 68 kilogrammosok között próbál szerencsét. Kategóriájukban nekik is döntőbe kell jutniuk ahhoz, hogy ott lehessenek a japán fővárosban.

Vasárnap a paralimpiai kvótákért küzdenek meg a kontinens azon versenyzői, akik a világranglistáról eddig nem jutottak tokiói repülőjegyhez. Az érintett két magyar: D. Kiss Zoltán (K44, plusz 75 kg) és Fülöp Attila (K44, 75 kg). A paratekvondósoknál csak az első hely ér olimpiai részvételi jogot.