Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián idei legjobb eredményét érte el kalapácsvetésben a Splitben zajló dobó Európa Kupa első, szombati versenynapján.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint a horvátországi viadal korábbi hatszoros győztese 71,80 méterrel ezúttal a 13. helyen zárt. Rába Dániel szoros versenyben a kilencedik lett 72,42 méterrel.

idézi Pars Krisztiánt a magyar szövetség honlapja.

Hozzátette, számításai szerint három hét múlva érheti utol magát valamennyire. Pars június elején három versenyen - Göteborgban, Tatabányán és Glasgow-ban - szeretné biztosítani a helyét a tokiói csapatban.

Pars Krisztián mindenképpen szeretne ott lenni a tokiói olimpián Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Gerelyhajításban a magyar csúcstartó Rivasz-Tóth Norbert 75,12 méterrel szintén idei legjobbját érte el, és 12. lett. Az U23-as dobóatléták mezőnyében Járvás Máté idén először jutott 70 méter fölé (70,23) és nyolcadik lett.

nyilatkozta Rivasz-Tóth.

Súlylökésben Tóth Balázs 17,80 méteres egyéni csúcsot dobott, amivel a B döntő nyolcadik helyét szerezte meg.

A nőknél a súlylökő Veiland Violetta 15,87 méterrel idei legjobb szabadtéri eredményét érte el, amivel harmadik helyen zárta a B döntőt, összesítésben ez a 14. pozíciót jelentette számára.

Az U23-as kalapácsvetőknél Németh Zsanett szintén a nyolcadik helyen zárt.

A dobóatléták számára a 2019-es dohai világbajnokság óta ez az első komolyabb nemzetközi esemény.

Az olimpiai pontszerző versenyen 17 fős magyar csapat szerepel.

A magyarok vasárnapi programja:
Moravcsik Angéla, gerelyhajítás 10.00
Huszák János és Szikszai Róbert, diszkoszvetés 12.20
Beregszászi Renáta, U23-as súlylökés 12.40
Viszkeleti Villő, kalapácsvetés 13.10
Gyurátz Réka, kalapácsvetés 15.25
Kerekes Dóra, diszkoszvetés 15.30
Czeller Gábor, U23-as kalapácsvetés 16.10
Kovács László, U23-as súlylökés 16.15
Szilágyi Réka, gerelyhajítás 18.00