Vágólapra másolva!

Az RSM győzelmével kezdődött a vitrolás szezon a Balatonon

A tavalyi Kékszalag győztese az RSM csapata nyerte a Balatoni Évadnyitó 878 co. Nagydíjat, amely a 2021-es vitorlás szezon nyitó versenye volt. A győztes katamarán legénységének kevesebb, mint 2 óra 20 percre volt szüksége a Balatonfüred-Alsóőrs-Tihany-Balatonfüred táv teljesítéséhez. 

A New Black Jack lett a második, miután a gyenge szeles versenyben 14.21.33-kor érte el a célvonalat, míg a harmadik helyre Józsa Márton kormányozta be a Kékszalag rekorder Fifty-Fifty kétárbócos katamaránt. A negyedik helyen a TriniTeam érkezett, kormányánál Kreskai György állt.

Az RSM a rajt utáni pillanatban a déli part irányába kormányzott keresve a szelet, majd elsőként vette az alsóörsi bóját. Ezt követően az RSM elvesztette a vezető pozíciót, másodikként érték el Tihanyt, a New Black Jack mögött, végül azonban jól taktikáztak és megnyerték a regattát.

A „sárga csoportban" rajtoló egytestű hajóknak a versenyrendezőség pályarövidítést rendelt el, így az egységek befutója Tihany volt. Ennek oka az volt, hogy nagyon sokáig alig fújt a szél és a limitidőn belül nem sok hajónak lett volna eséIye célba érni. Itt elsőként a Trentasette érkezett 14.49.17 – kor, őt követte a Revolution, harmadikként pedig a Sleepwalker.

A Balatoni Évadnyitó 878 co. Nagydíjon 26 kategóriában álltak rajthoz versenyzők. A díjátadót – melyet 1935 óta rendeznek meg – július 21-én tartják.

Ezúttal is a hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg egyébként a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden. A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megméretésre.