Vágólapra másolva!
Kozák Danuta az egyes után Bodonyi Dórával párosban is nyert Szegeden a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés a tét, míg a többi szombaton lebonyolított ötkarikás számban Tótka Sándor, Varga Ádám és Takács Kincső diadalmaskodott.

A férfi kajakosok sprintversenyében - amelyben az esetleges pályaelőnyök elkerülése miatt mindössze hárman csaptak össze a döntőben - Tótka magabiztos teljesítménnyel nyert. Csizmadia Kolos ugyan sokáig csatázott vele a győzelemért, de az UTE sportolója végig bírta a saját maga által diktált remek tempót, így már készülhet Tokióra.

A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Tótka Sándor a legjobb magyar sprinter Forrás: Molnár Ádám/kajakkenusport.hu

Tótka a befutó után elmondta: az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetett a mentális felkészülésre, ennek pedig meglett az eredménye.

- fogalmazott a 26 éves kajakos.

Ezer méteren ugyancsak hárman, a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint, a tavalyi országos bajnokságon őt legyőző Varga Ádám, valamint Noé Bálint szállt vízre a fináléban. Kopasz és Varga fordulatos, nagy párharcot vívott egymással. Sokáig a KSI-s Varga vezetett, 750 méterhez pedig teljesen egyszerre érkeztek. A hajrában aztán úgy tűnt, Kopasznak sikerül ellépnie, de riválisa jól osztotta be az erejét, visszatámadott, így végül a tavalyi országos bajnokság után sikerült legyőznie a világbajnokot.

Nagyon sok munka van ebben" - mondta a 21 éves sportoló.

Varga Ádám berobbanásáig Kopasz Bálintnak évekig nem volt ellenfele az 1000 méteres távon Forrás: Molnár Ádám/kajakkenusport.hu

Kopasz úgy nyilatkozott az M4 Sportnak, hogy úgy érzi, mindent jól csinált, de ezúttal Varga jobb és erősebb volt, ezzel együtt reméli, hogy ebben a számban ő is ott lehet majd az olimpián, miután most először egyesben és párosban egy nemzet két-két egységet is indíthat.

A nőknél 500 méter párosban a pénteken egyesben győztes Kozák Danuta és mögötte második Csipes Tamara ismét nagy csatát vívott egymással, előbbi Bodonyi Dórával, utóbbi megszokott társával, Medveczky Erikával ült egy hajóban. A kilences finálé e két kettős különversenyét hozta, a táv első felében a honvédos duó vezetett, de aztán Kozákék beleerősítettek, s ugyan csak néhány centiméterrel, de ők értek előbb a célba.

Igéretesnek tűnik a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős Forrás: Molnár Ádám/kajakkenusport.hu

"Másfél-két hete alakultunk meg, tehát ez volt versenykörülmények között az első pályánk.

- értékelt az FTC ötszörös olimpiai bajnoka, a 34 éves Kozák Danuta, aki az egyes mellett ebben a számban is ötkarikás címvédő.

Női C-1 200 méteren Takács Kincső diadalmaskodott klub- és párostársa, Balla Virág előtt. A két versenyző 500 párosban már korábban kivívta a tokiói részvétel jogát.

A hétvége nemcsak az olimpiára, hanem a jövő heti, poznani Eb-re is válogat, a tokiói csapat a kontinensviadal után alakul majd ki véglegesen.

Eredmények:
férfiak:
K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Tótka Sándor (UTE) 34.173 mp
2. Csizmadia Kolos (INTER-ÉPFU AVSE) 34.473
3. Nádas Bence (MVM Szegedi VSE) 34.740
K-1 500 m:
1. Vajda Bence (Atomerőmű SE) 1:41.036 p
2. Radics Krisztián (Óbudai Ganz VSE) 1:41.598
3. Szendy Márk (MVM Szegedi VSE) 1:41.741
K-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Varga Ádám (KSI SE) 3:27.680 p
2. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:28.270
3. Noé Bálint (Budapesti Honvéd) 3:38.127
C-1 500 m:
1. Fekete Ádám (UTE) 1:50.804 p
2. Korisánszky Dávid (MTK) 1:51.295
és Kiss Balázs (Dunaferr) 1:51.295
C-2 500 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:39.218 p
2. Kollár Kristóf, Hodován Dávid (Atomerőmű SE) 1:43.052
3. Laczó Dániel, Kovács Máté (MVM Szegedi VSE, Dunaferr) 1:44.985

nők:
K-2 500 m (olimpiai szám):
1. Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (FTC, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:39.625 p
2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd) 1:39.777
3. Hagymási Réka, Csikós Zsóka (Budapesti Honvéd, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:43.715
C-1 200 m (olimpiai szám):
1. Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 47.581 mp
2. Balla Virág (Graboplast Győri VSE) 48.057
3. Horányi Dóra (UTE) 48.804