Lucz Dóra nyerte a nők olimpiai sprintszámát a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu világbajnokság, Szeged, 2019, Lucz Dóra, K1 200m
Lucz Dóra nyerte a nők olimpiai sprintszámát a kajak-kenu válogatón
Vágólapra másolva!
Férfi K-2 1000 méteren Noé Bálint és Kulifai Tamás, női K-1 200 méteren pedig Lucz Dóra nyert vasárnap Szegeden, a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés volt a tét.

A férfi kajak kettesek 1000 méteres döntőjében többen is pályáztak a győzelemre, és végül némi meglepetésre a Noé-Kulifai duó nyert. A honvédos és négyesben olimpiai ezüstérmes MTK-s versenyző párosa szinte hibátlan versenyt produkált, jó kezdés után féltávnál már vezetett, majd a második ötszáz méteren több hajónyi előnyt dolgozott össze magának. A riválisok hiába várták, hogy a végén elfáradjanak, az utolsó métereket is bírták, így fölényes győzelmet arattak. A második helyen Kopasz Bálint és Nádas Bence, a harmadikon pedig Erdélyi Tamás és Erdőssy Csaba végzett. Az előzetesen a favoritok közé sorolt egységek közül Noé Zsombor és Dombvári Bence ötödik, Kammerer Zoltán és Gál Péter pedig hetedik lett.

- mondta az M4 Sportnak Noé Bálint.

Az egység tagjai elárulták: egyelőre nem tudják, ez a mostani teljesítmény a jövőre nézve mire lesz elég, ők azonban bizonyítani akarták, hogy velük is lehet számolni.

A Béke Kornél, Varga Ádám páros két hete, ugyanebben a számban kvótát harcolt ki az országnak az olimpiára, és az akkori teljesítményükkel az Eb-indulás jogát is kivívták.

Az ötkarikás programban ugyancsak szereplő C-1 1000 méteres számot a dunaújvárosi Kiss Balázs nyerte vasárnap nagy csatában, így várhatóan ő indulhat majd ebben a számban a jövő heti kontinensviadalon. Az már korábban eldőlt, hogy a két tokiói résztvevő férfi kenuban Adolf Balázs és Fejes Dániel lesz.

Lucz Dóra nyerte a nők olimpiai sprintszámát a kajak-kenu válogatón Fotó: Csudai Sándor - Origo

A női kajakosok sprintversenyében az Európa-bajnok Lucz Dóra diadalmaskodott rajt-cél győzelmet aratva, ezzel óriási lépést tett az olimpiai részvétel felé.

- fogalmazott a parton az UTE 26 éves versenyzője.

A hétvége nemcsak az olimpiára, hanem a jövő heti, poznani Eb-re is válogatott, a tokiói csapat a lengyelországi viadal után alakul majd ki véglegesen.

Magyarország 17 kvótával, hat-hat férfi és női kajakossal, három női kenussal és két férfi kenussal gazdálkodhat az olimpiára.

Eredmények:
férfiak:
K-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd, MTK) 3:10.410 p
2. Kopasz Bálint, Nádas Bence (Graboplast Győri VSE, MVM Szegedi VSE) 3:13.667
3. Erdélyi Tamás, Erdőssy Csaba (Graboplast Győri VSE) 3:14.062

C-1 1000 m (olimpiai szám, Eb-válogató):
1. Kiss Balázs (Dunaferr) 3:53.979 p
2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 3:54.207
3. Fodor Nicholas (MTK) 3:56.355

nők:
K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Lucz Dóra (UTE) 39.122 mp
2. Kiss Blanka (UTE) 39.536
3. Kárász Anna (MVM Szegedi VSE) 39.731