Társoldalunk:

Folynak a tárgyalások a Giro d'Italia jövő évi magyarországi rajtjáról

2021.06.03. 16:22

Folynak a tárgyalások a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny jövő évi magyarországi Nagy Rajtjáról, amelyet a kormány is támogat, jelentette be Révész Máriusz.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az olasz körversenyen szerepelt Valter Attila és Dina Márton részvételével szervezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: kormányelőterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. Az olasz szervezőkkel folynak a tárgyalások, és már csak apróságok vannak hátra - tette hozzá Révész.
Hangsúlyozta, a tavalyra tervezett útvonalra támaszkodva, és az akkorra előkészített források biztosításával készülnek a rendezésre.

"A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna. Jövőre szerencsés esetben akár négy magyar fiatal is elindulhat az olasz körversenyen. Tavaly dolgoztunk a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan Magyarországra hozatalán, de itthon már van egy nála is nagyobb sztár. Valter Attila és Dina Márton Giro-szereplése után a jövő évi Nagy Rajt hatalmas népünnepély lehet Magyarországon" – fogalmazott.

Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat versenyzője az idei Girón három napon át viselhette az összetett élén állónak járó rózsaszín trikótForrás: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Dina kiemelte, számára nagy álom volt, hogy egyszer részt vehessen a Girón, és mindent meg fog tenni, hogy ha Magyarországon rendezik, ismét ott lehessen a Nagy Rajtnál.

Valter Attila - aki három napig élen állt összetettben az idei Girón - elárulta, mindhárom Grand Touron szeretne részt venni, és eddigi elképzelései alapján jövőre a Tour de France-szereplésért harcolt volna, "ám ha innen indul, bevállalok egy harmadik olasz körversenyt is".

"Sajnálom, ha emiatt nem tudok a Tour de Hongrie-n indulni, ám már nagyon várom, hogy megmutathassam a csapattársaimnak Budapestet. Pályafutásom eddigi legjobb pillanata volt, amikor a rózsaszín trikóért a pódiumra lépve megláttam az épp akkor célba érő Marcit, aki döbbenten nézett rám. Ez extra löketet adott, különleges érzés volt" – fogalmazott.

Valter felidézte, az első Grand Tour-szerepléséhez képest sokkal magabiztosabb, tapasztaltabb volt, ám számos területen, így például az energiagazdálkodásban még lehet fejlődnie. Mint mondta, idén a mentális része volt nehezebb számára.

"Örülök, hogy nemcsak ott voltam és letudtam, hanem élveztem és mosolyogtam abban a három napban. Lehet, jót tett, hogy ez nem négy-öt volt, jövőre kész leszek akár több napra is" – fejtette ki.

"Inkább focizzanak, ez egy nagyon nehéz sportág" – üzente viccesen a jövő generációjának. Komolyra fordítva leszögezte: bízik benne, hogy a sikereik példát jelentenek az utánpótlás számára, hogy ne külföldi, hanem magyar példaképeket követhessenek.

Előretekintve elmondta, a jövőben várhatóan kevéssé fogják szökésbe engedni nagy versenyeken.

Az összetettben 100. helyen zárt Dina Márton (EOLO-Kometa) úgy fogalmazott: egy ötnapos, egyhetes viadalnál jóval megterhelőbb volt számára a Giro d'Italia, és jobb szereplést várt magától.

Gyermekkori barátomat a rózsaszín trikóban látni, amikor átvette, akkora öröm volt számomra, mintha én nyertem volna azt szakaszt. A célba érkezéstől a másnapi rajtig szinte végig mosolyogtam – tette hozzá.

Az MTI kérdésére mindketten a magyar bajnokságot jelölték meg következő állomásként. Valter hozzáfűzte: az olimpia előtt magaslati felkészülés vár rá, az idény hátralevő részében, a közelmúltbeli teljesítmények nyomán, nagyobb befolyása lehet a következő indulásokra, szabadabban dönthet arról, hol szerepel.

Dina Márton beszélget Valter Attilável az EOLO-Komet-sor végén az Giro egyik nyugodtabb szakaszánForrás: Twitter.com/EoloKometaTeam

Révész Máriusz felidézte, legszebb álmaikban sem gondolták, a legambiciózusabb célok között sem említették azt, hogy a 2015-ben újraindított Tour de Hongrie segítségével ilyen fejlődés következik be a magyar kerékpársportban. Felidézte: Valter tavaly a bemutatkozásakor 27. lett a Giro d'Italián, idén pedig a 14. helyen zárt, ami minden idők legjobb magyar összetett eredménye háromhetes körversenyen.

Megemlítette, reményei szerint jövőre további 13 pozíciót fog javítani a 22 esztendős bringás, akinek a teljesítménye nyomán kerékpárlázban égett Magyarország.  

Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: az alatt a három nap alatt, amíg Valter a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, a Maglia Rosát viselte, őt magát az országúton tekerve egyszer sem dudálták le az autóvezetők.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke hangsúlyozta: 15-18 éves kemény, alázatos munka áll Dina és Valter teljesítménye mögött.

"A kerékpársportnak immár vannak olyan példaképei, akik mércét jelentenek" – szögezte le az MKSZ első embere, hozzáfűzve: azon fognak dolgozni, hogy hozzásegítsék az érvényesüléshez.