Vágólapra másolva!
Rendkívül eredményesen teljesítettek a magyar versenyzők a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság szombati versenynapján. Gazsó Alida Dóra és Kopasz Bálint is kajak egyes 1000 méteren szerzett aranyérmet, majd a Kozák Danuta-Bodonyi Dóra-páros is az első helyen végzett 500 méteren.

Kopasz Bálint a pénteki 500 méteren egyesben aratott győzelme után szombaton 1000 méteren kajak egyesben is aranyérmet szerzett a lengyelországi Eb-n. A várakozásoknak megfelelően a portugálok klasszisával, Fernando Pimentával vívott nagy csatát, de csak egy ideig, mert az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyta riválisát, és akkora előnnyel érkezett a célhoz, hogy a végén már ki is engedhetett.

Kopasz Bálint 1000 méteren is aranyérmes lett Forrás: MTI/EPA/Adam Warzawa

értékelt Kopasz Bálint, hozzátéve, reméli, hogy ott lehet majd Tokióban, ő mindenesetre erre készül.

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra két hete ültek össze, azóta nyertek egy magyar válogatót, most pedig egy Európa-bajnoki címet is K-2 500 méteren a rendkívül erős fehérorosz egység előtt. A célban több mint fél hajó volt a magyar egység előnye, s közben a lengyelek is megelőzték a teljesen elfáradó fehéroroszokat.

árulta el Bodonyi Dóra.

A Ferencváros 34 éves versenyzője, Kozák úgy fogalmazott, ő ugyan érzékelte, mi zajlik körülöttük, de ezzel együtt igyekezett a saját pályájukra összpontosítani. "Ez a verseny már sokkal jobban sikerült, mint a múlt heti válogató. Örültem, hogy a fehéroroszok nem bírták a tempónkat" - mondta.

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra (elöl) nemrég ültek össze először Forrás: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

A Balla Virág, Takács Kincső kenus duó bronzérmet szerzett 500 méteren - az olimpiai számban csak az ukrán és a német páros tudott a magyarok előtt végezni.

A tokiói olimpia műsorán nem szereplő számban, női kajak egyesben 1000 méteren Gazsó Alida Dóra aranyérmes lett, míg 200 méteren kajak egyesben Lucz Dóra ezüstérmet szerzett.

Gazsó Alida Dóra aranyérmes lett női kajak egyesben 1000 méteren Forrás: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

mondta az M4 Sportnak Gazsó.

Kenu egyesben 1000 méteren Kiss Balázs a kilencedik helyen végzett, a magyar férfi kajak négyes pedig nem tudott döntőbe jutni 500 méteren.

A paraverseny szombati döntőiben három érmet, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szereztek a magyarok a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A 18 éves Kiss Péter Pál megvédte címét a KL1-es kategóriában, a szám másik magyar indulója, Suba Róbert pedig bronzérmet szerzett.

Varga Katalin KL2-ben lett második.

A többi finálét a vasárnapi zárónapon rendezik. A magyaroknak az épek mezőnyében jelenleg öt aranyuk, három ezüstjük és egy bronzuk van. A para válogatott négy éremnél tart a lengyelországi regattán.