Társoldalunk:

Nadal szerint ezért kapott ki a Roland Garros elődöntőjében Novak Djokovicstól

2021.06.12. 10:28

Rafael Nadal a tőle megszokott sportszerűséggel nyilatkozott azok után, hogy a világelső Novak Djokovic péntek este elbúcsúztatta őt a francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.

A Párizsba címvédőként és 13-szoros bajnokként érkező spanyol sztár 2015 óta először kapott ki a Roland Garroson, ezzel együtt úgy fogalmazott: ellenfele megérdemelte a győzelmet.
Nadal elismerte, hogy a remek rajt ellenére ez nem az ő napja volt.

"Olykor nyersz, olykor veszítesz. Megpróbáltam a maximumot nyújtani, de valószínűleg nem ez volt a legjobb napom. Bár harcoltam, rengeteg munkát beletettem a játékba, de valahogy az ütéseim ma nem voltak olyan hatásosak, mint amilyenek lenni szoktak. Ezzel együtt nagyszerű csata volt" - mondta a 35 éves teniszező, aki 2005-ben debütált Párizsban, és azóta a mostani a harmadik veresége ott.

Novak Djokovics (balra) és Rafael Nadal kölcsönösen elismeri a másik nagyságátForrás: AFP/Martin Bureau

A 4 óra 13 perces, négyszettes diadal után a 34 esztendős Novak Djokovic azt mondta, a találkozó benne van a legjobb háromban, amelyet valaha játszott, és soha nem fogja elfelejteni.

"Minden alkalommal, amikor Rafa ellen pályára lépsz itt, tudod, hogy olyan teljesítményt kell nyújtanod, mintha megmásznád a Mount Everestet" - fogalmazott a szerb teniszező, aki a görög Sztefanosz Cicipasszal játssza majd vasárnap a döntőt.

Utóbbi játékos pályafutása első GS-győzelmére tör, míg Djokovic a 19.-re.