Vágólapra másolva!
A férfiaknál Filutás Viktor, a nőknél Vas Kata Blanka védte meg címét az országúti kerékpárosok országos bajnokságának mezőnyversenyében.

A női versenyben Vas próbált szökésbe kerülni a mintegy harminc fokos melegben, ám ez az emelkedő nélküli, teljesen sík pályán nem sikerült neki. A nap szökését az utolsó előtti körben megfogták, majd - Vas várakozásainak megfelelően - sprintbefutó következett.

- nyilatkozta az MTI-nek. A csütörtökön az időfutam ob-t is megnyerő 19 éves Vas ezzel három szakág négy felnőtt bajnoki trikóját őrzi egyszerre, miután terepkerékpárban (cyclocross) januárban, hegyikerékpárban pedig tavaly augusztusban diadalmaskodott az ob-n.

Vas jövő keddtől Livignóban magaslati edzőtáborban készül a tokiói olimpia hegyikerékpáros versenyére, amely előtt még egy világkupa-viadal, illetve a július 17-i szakági országos bajnokság vár rá. Egy nappal később pedig már utazik is a japán fővárosba.

Vas Kata Blanke három szakág négy felnőtt bajnoki trikóját őrzi egyszerre Forrás: Vanik Zoltán/BringaSport

A férfiaknál Filutás Viktor ugyancsak szoros csatában győzött, ezzel újabb egy évig a Giotti Victoria-Savini Due versenyzője viselheti a bajnoki trikót. Filutás egy kör erejéig szökésben volt, majd a záró körben igyekezett tenni a kereket a folyamatos támadásokra, és végül 350 méterrel a cél előtt támadott sikeresen.

- értékelt Filutás.

Eredmények:
Férfi mezőnyverseny (192 km), magyar bajnok:
Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) 4:19:19 óra
2. Istlstekker Zsolt (Epronex-GESU bikewear Cycling) 1 másodperc hátrány
3. Orosz Gergő (ProGIT Cycling Team) azonos idővel

Női mezőnyverseny (103 km), magyar bajnok:
Vas Kata Blanka (SD Worx) 2:49:54 óra
2. Benkó Barbara (Maloja Pushbikers) azonos idővel
3. Szabó Zsófia (Andy Schleck-CP NVST-IMMO LOSC) a. i.