Társoldalunk:

Fucsovics szoros meccsen jutott tovább Eastbourne-ben

2021.06.22. 22:16

Fucsovics Márton továbbjutott az Eastbourne-ben zajló füves pályás tenisztorna első fordulójából, kedden este.

A világranglistán 49. helyezett magyar játékos a 64. helyen álló szlovén Aljaz Bedenével csapott össze. A korábbi két találkozójukat - 2017-ben Isztambulban és 2014-ben egy olaszországi challenger-versenyen - az ellenfél nyerte. A 31 éves Bedene 2015 és 2017 között brit színekben indult, majd ismét szlovénná lett, de továbbra is Angliában él.
Harmadik találkozójukat Fucsovics kezdte jobban (3:0), ám Bedene 4:4-nél egyenlített, és az első szett végül rövidítésben dőlt el a magyar teniszező javára.A második felvonásban a szlovén játékos hatékonyabban szervált, egyszer elnyerte ellenfele adogatójátékát, és ez elegendő volt számára a magabiztos egyenlítéshez. 

Fucsovics három szettben győzöttForrás: AFP/Christophe Archambault

A harmadik szett közepén Bedene ápolást kért, de folytatni tudta a meccset. A játékrész hajrájában 6:5-nél Fucsovics fogadóként 30-15-re vezetett, tehát két labdára volt a győzelemtől, ám ezúttal is rövidítésre került sor, amelyben a magyar bizonyult jobbnak, így 2 óra 43 perc után továbbjutást ünnepelhetett.

Fucsovics következő ellenfele a dél-koreai Kvon Szun Vu (77.) lesz, akinek szerencsés vesztesként nem kellett pályára lépnie az első fordulóban.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
férfiak, 609 ezer euró (216 millió forint) összdíjazás:

Fucsovics Márton-Aljaz Bedene (szlovén) 7:6 (7-3), 3:6, 7:6 (7-3)
Davidovich Fokina (spanyol, 6.)-M. Ymer (svéd) 7:5, 6:1
Ruusuvuori (finn) - Ramos-Vinolas (spanyol, 7.) 6:4, 6:3
Bublik (kazah, 8.)-Kukuskin (kazah) 6:1, 6:4
Geraszimov (fehérorosz)-Tsonga (francia) 6:3, 6:4
Popyrin (ausztrál)-Gombos (szlovák) 4:6, 6:4, 6:1
Ivaska (fehérorosz)-Gray (brit) 6:2, 7:6 (7-5)
Millman (ausztrál)-Clarke (brit) 6:3, 6:2
Purcell (ausztrál)-Duckworth (ausztrál) 6:2, 3:6, 7:6 (7-5)
Seppi (olasz)-Nisioka (japán) 7:6 (7-5), 6:1
Pospisil (kanadai)-Ward (brit) 6:4, 6:4
Broady (brit)-Tiafoe (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4)