Társoldalunk:

Letették az esküt a magyar olimpikonok

2021.07.01. 19:33

Letette az olimpiai esküt csütörtökön Budapesten a 22 nap múlva, július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő magyar csapat.

A fogadalomtétel szövegét két ifjúsági olimpiai bajnok sportoló, az úszó Késely Ajna és a sportlövő Péni István mondta el a Nemzeti Táncszínházban rendezett ünnepségen.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte: ez egy páratlan olimpia lesz egy páratlan országban már csak azért is, mert a szokottól eltérően páratlan évben rendezik meg, és amely előtt öt évig tartott az olimpiai ciklus.
Az olimpia elhalasztása siker, amelynek ára a rátok váró szigorú előírások betartása lesz" - utalt a koronavírus-járvány miatt Japánban bevezetett szabályokra a MOB-elnök. 

A magyar olimpiai csapat eskütétele a budapesti Nemzeti TáncszínházbanFotó: Polyák Attila - Origo

Kulcsár arra is emlékeztette a megjelenteket, hogy most egy 85 éves hagyománynak tettek eleget a kijutott magyar sportolók, akik többen és több sportágban képviselik a magyar színeket, mint a korábbi három ötkarikás játékokon.

Vigyétek Magyarország jó hírét magatokkal – zárta szavait a MOB elsőszámú vezetője.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt hangsúlyozta: egy nemzet világban elfoglalt helyét nemcsak földrajzi helye, népességszáma és gazdasága határozza meg, hanem a kultúrája vagy éppen a sporteredményei is. Felhívta arra a sportolók figyelmét, hogy Tokióban nem csupán önmagukat és társaikat képviselik, hanem az egész nemzetet. Azt kívánta nekik, hogy szívvel-lélekkel és tisztességgel versenyezzenek.

Késely Ajna és Péni István énekli a HimnusztForrás: MTI/Illyés Tibor

Az eseményen megjelent mások mellett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, valamint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

A rövid, színes műsorokkal tarkított ünnepség programjában szerepelt a házigazda Japánt idéző dobos előadás, a hivatalos formaruha bemutatója, illetve zenés-táncos produkció is.