Vágólapra másolva!
Tizenkettő évesen és négy hónaposan az amerikai Abhimanyu Mishra lett minden idők legfiatalabb sakk nagymestere. A rekord elérésében kulcsszerepet játszottak a tavaszi budapesti versenyek.

A New Jersey államban található Englishtownba való Abhimanyu Mishra az orosz Szergej Karjakin rekordját döntötte meg, aki 2002-ben 12 évesen és hét hónaposan érte el a nagymesteri fokozathoz szükséges 2500 FIDE Élő-pontot. A rekordot jelentő számot néhány héttel ezelőtt érte el, és hamarosan a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) ezt igazoló papírját is kézhez kapja, számol be a Guardian.

Mishra két és féléves korában kezdett el sakkozni, és hétévesen már profi játékos volt.

Karjakin rekordját évek óta igyekeztek megdönteni, különösen az új indiai generáció fiatal tehetségei, de egyikük sem járt sikerrel. Az elmúlt jó másfél évben az is nehezítette az ifjú sakkozók dolgát, hogy jószerével megszűntek azok a versenyek, ahol Élő-pontot lehetett szerezni. A nemzetközi sakkélet tavaszi újraindulása viszont újabb lökést adott Mishra próbálkozásának: édesapja ugyanis jó érzékkel vett két repülőjegyet Budapestre, ahol a tavasz folyamán sorra rendezték a mester és nagymester fokozatú tornákat.

A fiatal tehetség pedig remekül szerepelt a versenyeken, amelyeken áprilistól június közepéig jóformán megállás nélkül ült asztalhoz, volt, hogy egy nap két tornán is szerepelt. De meglett a 2500 Élő-pont, ahogy a 2600 pontos teljesítménymutató (performance level) is, méghozzá bőven: a 2735 pont a legtöbb, amit 14 éven aluli játékos valaha is elért.

Abhimanyu Misra óriási elődök nyomdokaiba lépett: az imént említett szinte gyerekként elért hihetetlen tornamutató terén a legendás Bobby Fischer 1957-58-as, 14 éves mutatott produkcióját emlegetik, amivel elérte a nagymesteri fokozatot.

A FIDE 1950-ben vezette be a különböző mesteri fokozatokat, azóta a legfiatalabb nagymesterek David Bronstein (26 évesen), Tigran Petroszjan (23), Borisz Szpasszkij (18) és Bobby Fischer (15) voltak, utóbbi háromból világbajnok is lett. Az amerikai legenda több mint 30 évig tartotta a korrekordot, mielőtt Polgár Judit megelőzte volna 1991-ben. Minden idők legjobb női sakkozójának a rekordját döntötte meg aztán 2001-ben Karjakin, aki most boldogan gratulált az új rekordernek.

Mishra célja mostantól a 2600, majd a 2700 Élő-pont elérése. Ehhez az első lépést a július 10-én kezdődő szocsi Világkupán teheti meg, ahol szabadkártyával indulhat. A 206 sakkozót felvonultató mezőnyben ott lesz a világbajnok norvég Magnus Carlsen is.