Sírva kértek elnézést az olimpia szervezői a szurkolóktól

health virus Horizontal
A távolságtartással már nem kell bajlódnia senkinek az olimpiai helyszínek nézőterén
Vágólapra másolva!
Könnyeivel küszködve kért elnézést a jeggyel rendelkező szurkolóktól a tokiói olimpia belépőinek értékesítését vezető tisztviselő azután, hogy a szervezők csütörtökön úgy döntöttek, még a japán drukkerek sem mehetnek be a versenyekre.

- nyilatkozta Szuzuki Hidenori, a szervezőbizottság marketing osztályának egyik vezetője, aki ismertette a japán szurkolókkal annak a menetét, miképpen tudják belépőiket visszaváltani.

A szervezők csütörtökön jelentették be a hírt, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány miatt július 12-étől augusztus 22-éig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba.

Nézők nélkül távolságot sem kell tartani Forrás: AFP/Charly Triballeau

Mindeközben a szervezők arra kérik az embereket, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel maradjanak távol a kerékpárosok mezőnyversenyétől, illetve a triatlonosok viadalától.
Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon - amelyet a pandémia miatt tavalyról halasztottak idén nyárra - 176 magyar sportoló vesz részt. A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották.