Vágólapra másolva!
A kétszeresen is hazai pályán versenyző Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi triatlon Európa-kupa férfiversenyét.

A tiszaújvárosiak kedvence 53:54 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból, majd 5 kilométer futásból álló sprinttávot, és a 34-35 Celsius fokos melegben - ami vihar előtti, párás levegővel párosult - maga mögé utasította a teljes mezőnyt. A második és harmadik helyen olasz riválisai, Nicola Azzano és Michele Sarzilla végeztek. A finálé 30 fős mezőnyében további négy magyar szerepelt: Dévay Márk 8., Lehmann Bence 13., Sinkó-Uribe Ábel 24., Dévay Zsombor 28. helyen ért célba.

A győztes Lehmann Csongor az MTI-nek elmondta: szombaton magabiztosan teljesített a selejtezőben, ahol minden a terveinek megfelelően alakult, így jó rajthelyet tudott magának választani a vasárnapi döntőre. Hozzátette: nem titkolt célja volt a győzelem, amit saját magával szemben támasztott elvárásként, mert igazán boldognak csak az első helyen érezte volna magát.

Bringán Dévay Márk és az egyik olasz meg tudott lépni tőlünk, nálunk viszont a bolyban a táv közepéig nem volt meg az összhang. A depózásnál viszont már utolértük őket, és lényegében a teljes mezőny egyszerre kezdte a futást. Bíztam a jó lábaimban, amik az élre is segítettek, de azért próbáltam taktikusan beosztani az erőmet, nehogy hibázzak. Azonban megvolt a kellő tempóm, és még nőtt is az előnyöm. Viszont mindvégig tudtam, hogy nem szabad megrogyni, tartani kell a távolságot, mert a végén feljöhetnek rám" - nyilatkozta. Hozzátette: miután növelni is tudta a különbséget, a hajrában picit már kiengedhetett, és csak úgy lett szoros a befutó, hogy azért végig kontroll alatt tartotta legfőbb üldözőit.

"Láttam, hol jönnek, de a tiszaújvárosi nemzetközi verseny megnyerése régi nagy álmom volt, szerettem volna kiélvezni.

Pacsiztam, kicsit együtt ünnepeltem a nézőkkel, hiszen ritkán adatik meg magyar triatlonosnak itt a győzelem"

- hangsúlyozta.

A magyarok közül korábban Vanek Ákos 2014-ben, míg Bicsák Bence 2017-ben tudott győzni Tiszaújvárosban, ahol akkor világkupafutamot rendeztek.

A nőknél három magyar szerepelt a 32 fős döntőben, közülük a 20. helyen záró Bukovszki Tünde lett a legjobb.

A viadalt a brit Olivia Mathias nyerte meg a francia Audrey Merle és az olasz Costanza Arpinelli előtt.

A junioroknál - ahol 500 m úszásból, 12,5 km kerékpározásból, és 3,6 km futásból állt a táv - a fiúk döntőjében a nyolc magyar közül három jutott a legjobbak közé: Dobi Gergő másodikként, Kovács Gyula negyedikként, Kropkó Márton hatodikként zárt. A korosztályos lányoknál a kilenc magyar döntős közül négyen végeztek a tízben: Kropkó Márta 4., Holánszky Laura 6., Dobi Lili 8., Papp Laura Inez a 10. lett.

Eredmények:
férfiak:
1. Lehmann Csongor 53:54 perc
2. Nicola Azzano (olasz) 53:55
3. Michele Sarzilla (olasz) 53:59
...8. Dévay Márk 54:22
...13. Lehmann Bence 54:47
...24. Sinkó-Uribe Ábel 55:36
...28. Dévay Zsombor 57:35
nők:
1. Olivia Mathias (brit) 1:00:16 óra
2. Audrey Merle (francia) 1:00:18
3. Costanza Arpinelli (olasz) 1:00:27
...20. Bukovszki Tünde 1:02:46
...22. Soós Fanni 1:03:01
...24. Sárszegi Noémi 1:03:15