Társoldalunk:

Egyre többen megszegik a japánok által hozott ostoba karanténszabályokat

2021.07.18. 13:22

Az Origo információja szerint szinte betarthatatlanok azok az ostobán kitalált és nevetséges karanténszabályok, amelyeket a tokiói olimpia agytrösztjében néhány ember papíron és PDF-fileokban megtervezett. A japán fővárosban egyre nagyobb a káosz. Az olimpiai faluban is találtak már COVID-fertőzött sportolókat, miközben az operett-karanténban akár szaunázni is lehetne. 

Vasárnap reggel a sokadik levél érkezett meg Tokióból az eseményre utazó újságírók számára. Most éppen azt találták ki, hogy a PCR-tesztekhez alkalmazható köpőcsészéket előre meg lehet rendelni és a szervező bizottság a kért helyszínekre szállítja. Így akár a médiahotelekbe is. Csakhogy a derék japán szabályalkotók megint remekül végezték a dolgukat. 

A nemzetközi sajtóközpontban dolgoznak az újságírókForrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Yang Lei

Ugyanis csak 5 napra előre lehet először rendelni a csészéket. (Japánban nem az itthon ismert módon zajlanak a PCR-tesztek, azaz nem túrnak az ember orrába és garatába egy pálcával, hanem köpni kell, s nyálmintából veszik le a tesztet.) Mivel a levél július 18-án érkezett, evidens, hogy az első nap, amikor rendelni lehet, július 23. Az Origo két újságírója azonban már július 21-én megérkezik Tokióba. A július 22-i napra nincs csészénk, de sebaj, mert állítólag ha bemegyünk a sajtóközpontba, ott majd lehet köpni. 

Információink szerint a már Tokióban lévő és egyre növekvő számú újságíró és más hivatalosan akkreditált személy régen rájött arra, hogy ami az előzetesen megküldött szabálykönyvben szerepel, az legfeljebb egy olyan ideális világban lenne betartható, amely a japánok álmaiban jelent csak meg. Mert a valóság kicsit más. Erre utal az a figyelmeztető levél, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap tett közzé.

Minden napra jut egy-egy tüntetés az olimpia ellenForrás: AFP/Philip Fong

Ebben az állt, hogy mindenkit figyelmeztetnek a szabályok szigorú betartására. Hogy miért kellett ezt a levelet megírni? Mert szombaton este tele volt külföldiekkel Tokió egyik szórakozónegyede. Hogy ez miként derült ki? A japán lakosság feljelentette azokat, akik odamentek, mert korábban arra biztatták a helyieket, hogy nyugodtan fényképezzenek le minden külföldit, aki az utcákon jár, hátha rajtakapnak olyanokat, akik tilosban mászkálnak. A jelek szerint a házmestertempó Forma-1-es sebességre kapcsolt. 

Ám, hogy mekkora a káosz, arra bizonyság a Magyar Vívó Szövetség honalpján olvasható friss helyszíni jelentés. Ezt most szó szerint idézzük: "Ezen sorok szerzője nem a magyarok főhadiszállásán lakik, hanem a vívóverseny, a Makuhari Messe szomszédságában, Csiba városrészben. Ide költöznek az itt rendezendő három sportág, a birkózás, a tékvandó, no meg a vívás szervezői, versenybírói, újságírói. A "valódi" helyszíni jelentésekre, a versenyekig, vagy legalábbis a fegyverhitelesítésig várni kell. A helyszínek között ugyanis természetesen tilos az átjárás. Mi több, mindenkire más és más szabályok vonatkoznak. A magyar küldöttség a szállodájában, a kitai csarnokban, illetve majdan az olimpiai faluban mozoghat, a versenyekre is csak a saját napjaikon mehetnek be a vívók. Ugyanakkor a szervezőkre érkezés után három nap karantén várt. Igaz, egészen különlegesnek mondható karantén. Szemben a "hagyományos buborékkal", amikor érkezés után a hotelben elvégzett PCR-teszt eredményéig nem lehetett a szobából sem kimozdulni, itt más a rend.

Tokió várja az olimpia kezdetétForrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Kunihiko Miura

Tesztet naponta végeznek, de a háromnapos karantén ideje alatt a szobából kimehetsz, mi több az épületen belül a szálloda valamennyi szolgáltatását igénybe veheted. A hatalmas, 50 szintes toronyházban pedig van vagy 10 étterem, 2 mindennel ellátott élelmiszerüzlet, fodrász, patika, de még fürdő és spa is. És mindezt a karantén ideje alatt szabadon lehet használni. Azaz, ha akarnék, akkor a karantén ideje alatt kedvemre szaunázhatnék az uszodában, természetesen maszk nélkül, a helyi japánok társaságában... Ráadásul a helyzet furcsaságát tovább növeli, hogy a gigahotelban nemcsak olimpiai résztvevők laknak, hanem mások is. Azaz teljes a keveredés, az épületen belül az akkreditációs kártya viselése sem kötelező, ráadásul kívülről bárki bemehet a szállodába... A repülőtéri szigor után mindez kicsit meglepő, mi több értelmetlennek tűnik így az "operett-karantén", ám az igazság az, hogy - pláne két oltás után és napi tesztelés mellett - mindezt a fene se bánja..."

Erre varrjon valaki gombot. Igaz, Japánban ezt a mondást sem ismerik.