28 évesen visszavonul a világ- és Európa-bajnok magyar öttusázónő

Földházi Zsófia akció FOTÓ FOTÓTÉMA fut Közéleti személyiség foglalkozása MOZOG öttusázó sportoló SZEMÉLY
Kecskemét, 2016. április 16. A későbbi ezüstérmes Földházi Zsófia fut az öttusa világkupa női döntőjében Kecskeméten 2016. április 16-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Földházi Zsófia világ- és Európa-bajnok öttusázó.

"Mai napon egy fejezetnek vége az életemben. Mai napon hivatalosan is búcsúzom" - írta közösségi oldalán a 28 esztendős sportoló. - "Egy ideje a háttérben munkálkodtam, mivel az én olimpiám a családalapítás lett, és várom a legfényesebb érmemet, amit egy nő, egy család kívánhat az életben."

Földházi Zsófia, az MTI-nek elmondta, hosszabb folyamat volt, míg erre a döntésre jutott.

"Az utolsó néhány évem nem úgy sikerült, mint szerettem volna, sérülések hátráltatták a felkészülésemet, jött a pandémia időszaka, és mindez lelkileg is megviselt. Persze, a sportolói makacsságom vitt előre, meg akartam próbálni, de a bokacsonttörésem után be kellett látnom, Tokió nem az én olimpiám" - nyilatkozott Földházi Zsófia. Hozzátette, benne mindig is erős volt az emberi oldal, az egészséget mindennél fontosabbnak tartotta.

"Időközben a magánéletem is megváltozott, férjhez mentem, és most az Isten megajándékoz minket egy kisbabával, és ez lesz az én olimpiám" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a szülés után tervezi-e a pályafutása folytatását, így válaszolt: "Sohase mondd, hogy soha! Több példa is van arra, hogy szülés után is sikeres lehet egy sportolónő. Én sem mondom, hogy nem térek vissza, ám ez függ attól is, hogyan változik az öttusa."

Földházi csapatban 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is világbajnok volt, Európa-bajnoki címet egyéniben 2013-ban, csapatban 2018-ban szerzett.