Vágólapra másolva!
Elődöntőbe jutott tőrben Osváth Richárd és Hajmási Éva szombaton a tokiói paralimpián. Mező Boglárka a hetedik helyen végzett.

A férfiak 15 tagú A kategóriás mezőnyét három csoportba sorolták be, Osváth - akinek merev a jobb térde - a 2-esben kikapott olasz ellenfelétől, utána viszont fölényes győzelmeket aratott egy-egy orosz, iraki és török vívó ellen, ezzel közvetlenül a negyeddöntőbe került. Ott aztán nagyon erős rivális kapott, Emanuele Lambertinivel asszózott. Az olasz ugyan még csak 22 éves, de volt már világbajnok csapatban. A 36 esztendős Osváth viszont egyéniben is, ráadásul a legutóbbi paralimpián ezüstérmet nyert. Szükség volt ezúttal minden tapasztalatára, mert a lendületes Lambertini 10-4-re elhúzott. A rendkívül dinamikus és feszült asszóban a magyar vívó fokozatosan jött fel, 12-12-nél egyenlített, majd 14-12-re vezetett, de ekkor meg az olasz kapaszkodott vissza. Az utolsó tusért oda-vissza adok-kapok alakult ki, végül a zöld lámpa villant fel, ami Osváth győzelmét jelentette. Jogos volt a kitörő öröm a magyar oldalon.

Osváth Richárd elődöntőbe jutott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A nők A kategóriájában 17-en vívtak három csoportban. Hajmási - aki robogóbaleset következtében elveszítette bal lábát térd felett - az 1-esben legyőzte hongkongi, orosz és német ellenfelét, kínai riválisától ugyanakkor kikapott. A nyolcaddöntőben a hongkongi Justine Charissa Ng ellen taktikus vívással harcolta ki a továbbjutást, majd csapattársával került szembe. A csapatban és egyéniben összesen tizenegy paralimpiai éremmel rendelkező Krajnyák Zsuzsanna - aki végtaghiányosan született, nem fejlődött ki rendesen a bal lába - a 3-as csoportban öt győzelmet aratott: hongkongi, olasz, georgiai, japán és ukrán csoporttársa sem tudott kifogni rajta. Pedig az olasz színekben szereplő Andreea Ionela Mogos elleni asszóban megsérült a jobb mutatóujja, többször jegelték is. Ezzel együtt hibátlan mérleggel zárt, és közvetlenül negyeddöntőbe került.

Hajmásival viszont már nem bírt, a magyar párharcból ellenfele magabiztos győzelemmel lépett tovább. Krajnyák ötödik lett.

"Amikor megsérültem a csoportban, volt egy kisebb ájulásom, akkorát kaptam a kezemre. Onnantól nem is tudom, milyen állapotba kerültem. Be tudtam fejezni a csoportot, jól vívtam de gyakorlatilag mostanra már a kétszeresére dagadt az ujjam, alig mozog" - mutatta az elvesztett negyeddöntőt követően Krajnyák. - "Azért megpróbáltam, de nem bírtam, Évi ütött egyet, és egyszerűen nem bírtam fogni a pengét. Sajnálom" - mondta, majd hozzátette, hogy vasárnap van még a tőr csapatverseny, és nagyon bízik benne, hogy addig rendbe jön a keze.

A vívás szempontjából súlyosabb sérültséget jelző B kategóriában a 14 tőröző két csoportban küzdött. A gerincsérült Madarászné Mező Boglárka négy vereséggel és két győzelemmel zárt, ezzel a nyolcaddöntőbe jutott, ahol fölényesen verte az amerikai Ellen Geddest. A következő körben viszont az egyik legerősebb ellenféllel, Csou Csing-csinggel találkozott. A kínai az előző paralimpián párbajtőrban arany-, tőrben ezüstérmes volt, és ezúttal érvényesítette a papírformát, igaz a vártnál nehezebben, mert Mező Boglárka sokáig nagyon jól tartotta magát.

"Nekem már az is bravúr volt, hogy nyolc közé kerültem, mert nem régen, néhány éve kezdtem el tőrözni - mondta az MTI-nek. - Óriási dolog, hogy itt már négybe kerülésért is vívhattam. Végül is én boldog vagyok, úgy érzem, hogy ami technikai tudást eddig magamba szívtam, azt most itt ki tudtam adni, meg tudtam csinálni az akciókat. Persze még van hova fejlődni és van mit pontosítani."

Elárulta, a negyeddöntőben már elengedte magát, felszabadultan vívott.

"Úgy voltam vele, hogy szabadon vívjak, csináljam az akciókat, legyen változatos a vívásom. Úgy érzem, hogy ez összejött. Van még hova fejlődni, illetve el kell kerülni, hogy piros lapokat kapjak a beindulások miatt. Nem tudom, pontosan mennyit kaptam, de sokat sajnos. Annyira menni akartam előre, hogy mindig egy kicsit hamarabb indultam el."

Mező Boglárka a hetedik helyen végzett.

A magyarok eredményei a direktkieséses táblán:
férfiak (A):
negyeddöntő:
Osváth Richárd-Emanuele Lambertini (olasz) 15-14

nők (A):
nyolcaddöntő:
Hajmási Éva-Justine Charissa Ng (hongkongi) 15-10
negyeddöntő:
Hajmási-Krajnyák Zsuzsanna 15-4

nők (B)
nyolcaddöntő:
Madarászné Mező Boglárka-Ellen Geddes (amerikai) 15-6
negyeddöntő:
Csou Csing-csing (kínai)-Mező 15-11