Társoldalunk:

Visszavonulhat Hosszú Katinka

2021.09.14. 11:39

Minden jel arra utal, hogy már nem az élsport a legfontosabb Hosszú Katinka életében. A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis továbbra sem versenyez. Olaszországban pihen, szabadidejét szerelme és edzője, Gelencsér Máté társaságában tölti. Emellett menedzserként segíti klubját, az Iront, amely a Nemzetközi Úszóligában (ISL) érdekelt.

A Blikk úgy értesült, Hosszú úszóként biztosan nem vesz részt a jelenleg Nápolyban zajló sorozat idei küzdelmeiben, s ebben az évben már egyáltalán nem versenyez. Nem tervezi, hogy a novemberi kazanyi rövid pályás Európa-bajnokságon, majd pedig a decemberben Abu-Dzabiban sorra kerülő vb-n megméresse magát. Az úszó a balul sikerült tokiói ötkarikás viadal után, amelyen csak egy ötödik és egy hetedik helyezést ért el, még azt hangsúlyozta, folytatja. Most azonban bizonytalanná vált, látjuk-e még őt nagy világeseményen rajthoz állni. 

Egy, úszóberkekben jártas bennfentes szerint Hosszú remekül érzi magát élsport nélkül. Mindezt a Facebook- és az Instagram-oldalára feltöltött, a szerelmével közös képei is alátámasztják.

„Katinka élvezi az életet, elégedett a jelenlegi helyzetével. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy hiányozna neki a versenyzés. Éveken keresztül gyakorlatilag az összes létező viadalon elindult, de most az ősszel kihagyja az ISL fordulóit, ami azért lehet furcsa, mert a sorozat létrejöttét nagyban neki köszönhetjük. Ebben a helyzetben, felkészülés nélkül nincs rá esély, hogy nekivágjon a közelgő Európa-bajnokságnak és a vébének – mondta a Blikknek a neve elhallgatását kérő informátor, aki szerint akár az is elképzelhető, hogy Hosszú pályafutása a tokiói olimpiával lezárult. – Jelenleg nem érezni rajta a motivációt a folytatásra. Szeret a párjával, Mátéval és a családjával lenni. Azt látni, hogy már nem az úszás a legfontosabb az életében. Az elmúlt hetek alapján egyáltalán nem lepne meg, ha többé nem látnánk őt versenyezni."

Lehet, hogy nem látjuk már többé versenyezni Hosszú Katinkát?Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Blikk úgy tudja, Hosszú Katinka összeveszett az ISL vezetőivel. Az úszó nehezményezi, hogy még nem kapta meg a pénzjutalmát, amely a legutóbbi sorozatban elért helyezései után jár neki.