Vágólapra másolva!
A koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben érmet szerzett magyar versenyzők nyilatkozatai. Kozák Danuta elmondta, ez volt a 15. világbajnoki győzelme, ebből látszik, hogy öregszik, Gazsó Alida Dóra nem gondolta volna, hogy ekkora előnnyel fog nyerni, Kopasz Bálint pedig nem bosszankodik az ezüstérem miatt. 

Gazsó Alida Dóra (K-1 1000 m, 1. hely):

"Nem gondoltam volna, hogy ekkora előnnyel sikerül nyernem.

A táv közepén nagy iramot mentem, s igazából nem is tudtam kihajtani magam."

Csipes Tamara (K-2 500 m, 1. hely):
"Nagyon hideg van, a víz is hideg, ezért nehéz volt már a bemelegítés is és verseny közben sem úgy viselkedtek az izmaink, ahogy szoktak.

Ha nem ilyenek a körülmények, akár három hajó előnnyel is nyerhettük volna ezt a verseny, szerencsére így is meglett a győzelem."

Kozák Danuta (K-2 500 m, 1. hely):
"A rajt után visszavettem a csapásszámból, majd amikor a táv második felében indulni akartuk, nem tudtunk annyit beleadni, mint az előfutamban. Ezzel együtt éreztem, hogy megvan a győzelem, belülről simábbnak érzékeltem, mint amilyen volt.

Ez a 15. világbajnoki győzelmem, ebből látszik, hogy öregszem. Ez a mostani a mostoha körülmények miatt biztosan emlékezetes marad."

Az aranyérmes Csipes Tamara (b) és Kozák Danuta a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 500 méteres versenyének döntője után a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiss Blanka (K-2 200 m, 2. hely):
"Csak a saját pályánkra figyeltünk, úgyhogy nem érzékeltem, hányadik helyen vagyunk. Próbáltunk mindent beleadni. A stégen már tudtuk, hogy dobogósok vagyunk, s hogy végül ezüst lett, egy ajándék. Amikor visszalőtték a rajtot, megijedtem, mert ilyenben még nem nagyon volt részem, de aztán jól összeszedtük magunkat."

Lucz Anna (K-2 200 m és K-1 200 m 2. hely):

Csak a parton tudtam meg, hogy második lettem. Az előfutam-győzelem önbizalmat adott, és reménykedtem, hogy esetleg ebben a számban is meglehet a dobogó. Kezdem elhinni, hogy ott lehetek a legjobbak között. Nagyon várom a vegyes versenyt is!"

Kopasz Bálint (K-1 1000 m, 2. hely):

"Mindent jól csináltam, ezért nincs miért bosszankodom, ez is jó helyezés. Az időjárás nem igazán jön be nekem, hideg van és ezt az izmaim is érzik. Ezzel együtt örültem, hogy a végén sikerült megindulnom.

Imádok kajakozni és ez a szép a versenyzésben, hogy nem lehet tudni, mikor ki a jobb. Pimenta különleges versenyző, egyedi az utazó tempója, hatalmas iramot tud diktálni, ő a legerősebb ellenfelem. Nyilván vissza akart vágni az Európa-bajnokságért és az olimpiáért, sikerült is neki. Jövőre majd folytatódik a harc."

Kopasz Bálint a kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán. A magyar versenyző ezüstérmet szerzett Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Adolf Balázs (C-1 1000 m, 3. hely):
"Az volt a tervem, hogy a német sráccal tartsam a lépést, és csak a célban néztem ki, akkor láttam, hogy ez elég jól sikerült. Idén és jövőre is még az a célom, hogy tapasztatot gyűjtsek ebben a kemény mezőnyben.

A bronzérem azért nagy önbizalmat ad a jövőre."

Kulifai Tamás (K-2 1000 m, 3. hely):
"Bevállaltuk az erősebb első ötszáz métert és Bálint a végén is jól tudta tartani a csapásszámot. Bár az izmaink a végére kezdtek bekötni, szerencsére beértünk a fehéroroszok előtt. Tíz éve világbajnoki címet szereztem K-2 500 méteren, ha valaki akkor azt mondja, még 2021-ben is vb-dobogóra állhatok, aláírom.

Noé Bálint (K-2 1000 m, 3. hely):
"Hosszú volt a szezon, fejben is nehéz volt végigcsinálni. Reménykedtem egy vb-éremben, ennél jobbat akkor sem tudtunk volna menni, ha augusztusban rendezik ezt a versenyt, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok."