Huszonkét evezős került a párizsi olimpiára készülő magyar keretbe

Galambos Péter remekül kezdte az EB szereplését
Vágólapra másolva!
Huszonkét fős kerettel kezdi meg a felkészülést a 2024-es párizsi olimpiára a magyar evezős válogatott, amelynek tagjaira az eddigieknél nagyságrenddel több közös munka vár.

Molnár Dezső szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: a hétvégi válogatón a versenyeket és az időeredményeket is figyelembe véve 22 evezős került a keretbe, amelynek tagjai a közös munka során egyéni érdekek helyett a csapat érdekét helyezik előtérbe. A szakember hangsúlyozta: elsősorban csapathajókra fókuszálnak, a férfiaknál és a nőknél kétpárra, illetve a négypárra, továbbá előbbieknél még a kettesre és a négyesre.

- mondta Molnár Dezső. Hozzátette: szabadtéri sportágukban nem jegyeznek ugyan világcsúcsot, a mindenkori legjobb időhöz azonban tudtak viszonyítani.

"A Gadányi Zoltána, Krémer Eszter kétpár közel 95 százalékos idejét kiemelkedőnek lehet mondani, mindkét evezős nagyon motivált az új felállásban. Sajnálhatjuk, hogy klubérdekből, edzői nyomásra év elején még nem tudtuk kipróbálni ezt az egységet, amelynek már idén reális esélye lehetett volna az olimpiai kvótaszerzésre is" - fogalmazott.

A második legjobb eredmény (94 százalék) a Szabó Márton, Galambos Péter férfi kétpáré, amelyben utóbbi rutinos, könnyűsúlyú egypárban nemzetközi szinten is sikeres, idén Európa-bajnok evezős. Galambos a sikertelen olimpiai kvalifikációk után viszont most másik utat próbál ki: nem a kvótaszerzés előtt vált célzottan az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárról normálra, hanem az egész olimpiai ciklus alatt az élvez majd elsőbbséget.

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban idén Európa-bajnok lett Forrás: Magyar Evezős Szövetség / Facebook

A 33 éves Simon Béla és a 31 éves Juhász Adrián fő számában, kettesben szintén Eb-aranyérmes volt már - az olimpiai programban nem szereplő kormányos kettesben Kolláth Vandával kiegészülve pedig világbajnok -, és a mostani válogatón a közel 94 százalékos eredményükkel a harmadik legjobb teljesítményt nyújtották a mezőnyben.

"Amennyiben nincs a koronavírusos betegségük, a pótkvalifikáción ki tudták volna harcolni az olimpiai részvétel jogát. Nem gondolom, hogy egy öreg egységről lenne szó, a mostani teljesítményük is ezt igazolja. Egy evezősnek megfelelő hozzáállással negyvenéves korig el lehet vinni a pályafutását, így esetükben Párizs nem is lehet kérdéses, de adott esetben még a következő olimpiát sem tartom kizártnak" - nyilatkozta a kapitány, aki egyben az egység edzője is.

Simon Béla (elöl) és Juhász Adrián a 2016-os riói nyári olimpián Forrás: MTI/Kovács Tamás

Molnár Dezső kiemelte: október 18-án kezdik meg a közös felkészülést, és úgy számol, hogy az eddigi 30-40 napos közös munka helyett egy idényben 186 napot töltenek majd együtt.

- nyilatkozta.

Pétervári-Molnár Bendegúzzal kapcsolatban hozzáfűzte: a tokiói olimpián egypárban tizedik helyezett versenyző is tagja a válogatott keretnek, de július közepéig felmentést kapott a közös munka alól. Kiemelte: azt követően viszont csak abban az esetben folytathatja a munkát egypárban, ha világkupán A döntőbe kerül, illetve 6:45 perces pályát megy, ami nagy nemzetközi világversenyen az A döntő végét jelenti. Ez egybevág Pétervári-Molnár céljaival, aki Tokióban az A döntőbe, a legjobb hat közé szeretett volna kerülni, és Párizsban is pontszerzőnek várja magát, de még az éremszerzést sem tartja elképzelhetetlennek. Molnár Dezső hozzáfűzte: amennyiben viszont jövő nyáron nem felel meg az elvárásoknak, úgy neki is be kell tagozódnia a keret munkájába, hogy a sikeres kvótaszerzés reményében figyelembe tudják venni a kétpár, illetve négypár összeállításánál.