Társoldalunk:

Újabb forrás nyílt meg a legjobb magyar úszók megélhetéséhez

2021.09.22. 17:21

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) az elnökség döntése alapján saját bevételeiből ösztöndíjat folyósít egy éven át a válogatott keret legeredményesebb versenyzőinek, összesen 81 millió forinttal támogatva őket.

A szervezet szerdai hírlevele kiemelte, a válogatott úszók eddig egyesületüktől, illetve a Gerevich-ösztöndíjból tehettek szert rendszeres bevételre - bár akad klub, amelyik nem ad fizetést -, most viszont megnyílik egy harmadik forrás is: a MÚSZ az elsők egyike az egyéni sportágak között, amely rendszeres támogatást ad a legeredményesebb válogatottaknak.

Az elnökség szerdai ülésén egyhangúlag támogatta Wladár Sándor elnök előterjesztését, amelynek értelmében a felnőtt világversenyeken (olimpia 1-8., vb 1-6., Eb 1-3. helyezett), illetve az utánpótlás-világversenyeken egyéni aranyérmes válogatott kerettagoknak havi rendszeres juttatást garantál, az eredmények függvényében nettó 100-300 ezer forintot.

"Ez forradalmi tett, óriási újítás, példátlan a sportág történetében, és nem hiszem, hogy túl sok egyéni sportági szövetség segíti ilyen formában a versenyzőit" - kommentálta a döntést a közleményben Sós Csaba szövetségi kapitány.