Társoldalunk:

Elképesztően szoros versenyben dőlt el a hazai erős emberek küzdelme

2021.09.28. 19:04

A legjobb hazai erősemberek számára kiírt Prémium Liga 2021-es utolsó, másfélszeres szorzójú versenye a harkányi Park Hotelben óriási csatát hozott, amelyből Molnár Zsolt került ki győztesen.

Az utolsó felvonást Molnár mindössze két pont előnnyel várta Juhász Péter előtt, ami már jelezte, hogy nem akármilyen hétvégére számíthatnak a szurkolók. Az első napot követően úgy tűnt, hogy utóbbi örülhet a ligasorozat végén, Molnár ugyanis csupán a negyedik helyen várta a második versenynapot.

Akkor azonban összekapta magát, és az utolsó számban, a kőgolyópakolásban megtartotta a második helyet a harkányi fordulóban, ami összesítésben azt jelentette, hogy fél pontot megőrzött az előnyéből, így lett az idei év összetett győztese. 

Nyolcan Magyarország legerősebbjei közülForrás: Prémium Média & Sport Management Zrt., Simobela

"Nem titok, hogy többször elgondolkodtam már a visszavonuláson. Sőt, az idény előtt úgy voltam vele, ezek lehetnek az utolsó versenyeim, és a jövőben inkább az edzői, szervezői szerepkörben maradnék a sportág részese. Még utoljára meg szerettem volna mutatni, hogy lehet, hogy az ember 40 év feletti, de ez nem zárja ki azt, hogy erős is legyen. Az edzői pályáról nem tettem le, de ilyen eredmények után nem kérdés, hogy a következő versenyidénynek is nekivágok" – mondta a Prémium Liga 2021-es szezonjának aranyérmese.

Ez volt az első kiírás, amelyet már a CESA, azaz a Közép-Európai Erősember-szervezet égisze alatt rendeztek meg. Sebestyén János hol az erősemberek által alapított egyesület elnökeként, hol – amikor vállsérülése engedte – versenyzőként vett részt a versenyeken, és úgy látta, hogy az indulók nagyon sokat léptek előre az idei évben.

Hatalmas súlyokat mozgattak meg az indulókForrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.,Simobela

"Mindenki hihetetlen munkát végzett az idény közben is, ezt mutatja, hogy a döntőben olyan súlyokat, eszközöket mozgattak meg, amelyeket szerintem az első fordulóban még nem lettek volna képesek. Végig nézve a mezőnyt, az ország tíz legjobb erősembere közül hét-nyolc nálunk versenyez. Ebből a színvonalból pedig jövőre sem szeretnénk alább adni. Emellett új sorozatokat is tervezünk, a többi közt egy tehetségkutató ligát, valamint egy, a közép-európai régió versenyzőit felvonultató, a Kárpát-medencében található helyszíneken rendezett bajnokságot" – mondta el Botka István, a sorozatot szervező Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere.