Mégsem vonul vissza a 200 méteres férfi mellúszás világcsúcstartója

swim Horizontal
Anton Csupkov a tokiói olimpián negyedik lett 200 méter mellen
Vágólapra másolva!
Szemben a visszavonulásáról szóló augusztusi bejelentéssel, folytatja pályafutását Anton Csupkov, a 200 méteres férfi mellúszás világcsúcstartója.

A 24 éves orosz versenyző véglegesnek mondott búcsúját az után jelentette be, hogy fő számában csak negyedik lett a tokiói olimpián. Edzője a TASZSZ-nak most azt nyilatkozta: tanítványa meggondolta magát, úgy döntött, folytatja úszókarrierjét, s célja, hogy induljon a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.

Anton Csupkov mégsem vonul vissza Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Csupkov a 2016-os olimpián bronzérmet szerzett 200 méteren. Világbajnokságon kétszer győzött, 2017-ben Budapesten és 2019-ben Kvangdzsuban. Két vb-bronzérme is van, emellett kétszeres Európa-bajnoknak vallhatja magát. A szám világcsúcsát 2019. július 26. óta tartja 2:06.12 perccel.