Vágólapra másolva!
Véglegessé vált a teniszezők Davis Kupáján szereplő 18 válogatott kerete, így a magyar együttesé is, amelyben Fucsovics Márton, Balázs Attila, Piros Zsombor, Valkusz Máté, valamint Marozsán Fábián kapott helyet. A szerbeknél a világelső Novak Djokovic, míg az oroszoknál a rangsorban második Danyiil Medvegyev is tagja a Davis Kupa döntőjére készülő keretnek.

Azt is fontos tudni, hogy a Davis Kupa hetéig lehet cserélni, akár három játékost is meg lehet változtani, de persze ez a forgatókönyv nálunk nem áll fent" - idézte a Magyar Tenisz Szövetség honlapja Köves Gábor szövetségi kapitányt.

Fucsovics Márton és Balázs Attila is a magyar válogatott keretében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar válogatott Torinóban az ausztrálok ellen kezd november 27-én, majd másnap a horvátokkal csap össze a D csoportban.

"A horvátoknál is vannak sérülés miatti problémák. Borna Coric nagyon régóta nem játszott, Marin Cilic viszont felépült és jó formában van. A párosukról pedig nem is nagyon érdemes beszélni, hiszen a Pavic-Mektic kettős a világranglista első két helyén áll. Azt még nem tudom, hogy vállalják-e a játékot, de az biztos, hogy ha mindenki bevethető lesz, akkor esélyesebbek nálunk" - mondta Köves Gábor, aki szerint a magyar válogatottban egyértelműen Fucsovics számít a biztos pontnak, hiszen ő hétről hétre olyan versenyeken szerepel, ahol ezek a játékosok szintén ott vannak.

Az ausztrálokat a legendás Lleyton Hewitt irányítja, a csapatban pedig ott van a világranglistán 32. Alex de Minaur és John Millmann (57.) is.

"Ami az ausztrálokat illeti, náluk hat játékos is van a legjobb százban és a párosuk is nagyon erős, úgyhogy nem lesz egyszerű feladat, de nem feltartott kézzel utazunk Torinóba, igyekszünk majd mindent megtenni. Az talán egy kicsit segíthet nekünk, hogy ezen a versenyen két egyéni lesz és egy páros" - értékelte előzetesen az esélyeket Köves Gábor.

A szerbeknél a világelső Novak Djokovic, míg az oroszoknál a rangsorban második Danyiil Medvegyev is tagja a Davis Kupa döntőjére készülő keretnek.

A két játékos szeptemberben a US Open fináléjában találkozott egymással, akkor Medvegyev diadalmaskodott, egyúttal megfosztotta Djokovicot attól, hogy egy naptári éven belül mind a négy Grand Slam-tornát megnyerje és 21. egyéni GS-diadalával minden idők legeredményesebbje legyen.
A világranglista megjobb tíz helyezettje közül ott van hazája csapatában az orosz Andrej Rubljov (6.), valamint a wimbledoni döntős olasz Matteo Berrettini (7.).

Djokovic és Medvegyev is kerettag Forrás: AFP/Kena Betancur

A címvédő spanyolok Rafael Nadal hiányában formálódó együttessel indulnak: a csapat elsőszámú játékosa Pablo Carreno Busta (18.), rajta kívül Roberto Bautista Agut (20.), Carlos Alcaraz (42.) és a veterán Feliciano Lopez (109.) alkotja a csapatot.

A 121 éves Davis Kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy 18 csapatos, egyhetes fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig a nemzetközi szövetség közölte, hogy - a korábbi tervekkel ellentétben - nemcsak a spanyol főváros ad otthont a finálénak november 25. és december 5. között, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések.

A hat hármas csoportból a győztesek, illetve a két legjobb második jut tovább.