Vágólapra másolva!
Shelly-Ann Fraser-Pryce, a jamaicaiak világklasszis sprintere 34 évesen is remek formában érzi magát, és azt mondta, akár a 2024-es párizsi olimpián is rajthoz állhat.

A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékok női 100 méteres síkfutó számának bajnoka idén, Tokióban is aranyérmes lett, mégpedig a 4x100-as váltó tagjaként, egyéniben pedig, világbajnoki címvédőként másodikként ért célba honfitársa, a Rióban is győztes Elaine Thompson-Herah mögött - ötkarikás érmei száma immár nyolc. Ezek után augusztusban, a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen 10.60 másodpercet futott, ami nemcsak egyéni rekordja, hanem egyben minden idők harmadik legjobb eredménye.

Fraser-Pryce elárulta, hogy eredetileg már nem tervezett a párizsi szerepléssel, most azonban úgy érzi, bőven van még benne tartalék.

Fraser-Pryce szerint még maradtak benne kiaknázatlan tartalékok Forrás: Diamond League AG via FACTSTORY/Diamond League AG/Stefan Wermuth

"Korábban úgy gondoltam, a párizsi már nem az én olimpián lesz, de a mostani szezonomat elnézve egyáltalán nem tartom lehetetlennek az indulást" - nyilatkozott a Sky Sportsnak a karibi atléta.
Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre csak a jövő évig lát előre, a eugene-i világbajnokságon szeretné megvédeni a címét 100 méteren.

"A következő idény után meglátjuk. Ha még mindig jól érzem magam, akkor miért ne próbálnám meg a következő olimpiát is?" - tette fel a költői kérdést.

A női 100 méter világcsúcsát az amerikai Florence Griffith-Joyner tartja 10.49 másodperccel, 1988 óta.

A második legjobb idő tulajdonosa Elaine Thompson-Herah, aki - szintén augusztusban - a eugene-i GYL-viadalon 10.54-et futott. Fraser-Pryce most azt mondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer 10.50-et fusson.