Vágólapra másolva!
Aki csak az elért eredményeit, a profik között legyőzött ellenfeleinek erősségét, és a sokszor arrogáns viselkedését látja, talán hajlamos negatívan megítélni Caleb Plantot, és túlértékeltnek kikiáltani a szombat éjszaka Saul „Canelo" Alvarezzel összecsapó IBF nagyközépsúlyú világbajnokot. A 29 éves amerikai bunyós mögött azonban drámai életút áll, amelynek tükrében azonnal máshogy láthatjuk a veretlen bokszolót.

Az, hogy Plant szegénységben nőtt fel - sokáig egy lakókocsi volt az otthonuk -, nem ritka eset az ökölvívók körében, azonban a pénztelenséget tetézte, hogy édesanyja kábítószerfüggő és kereskedő is volt. 20 évesen, már elismert amatőr bunyósként járta meg igazán a poklot:

ekkor született meg kislánya, Alia, akiről sajnos kiderült, hogy egy ismeretlen, és nagyon súlyos betegséggel küzd. Aliát rohamok kínozták, agykárosodása volt,

és szinte egyáltalán nem tudott kapcsolatot teremteni kétségbeesett szüleivel. A megannyi vizsgálat és teszt ellenére az orvosok képtelenek voltak diagnosztizálni a betegséget - írja a Profiboksz.

Caleb Plan elvesztette a kislányát, Aliát Forrás: profiboksz.hu

nem tudta ökölbe szorítani a kezét. Véletlenszerűen ide-oda rúgta a lábát, és enni sem tudott, egy csövön keresztül kellett táplálni, naponta tucatnyi gyógyszert és injekciókat kellett beadni neki. Hetente nyolc különböző orvoshoz vittem a belvárosba. Voltak olyan hónapok, amikor a kórházban éltem, még az edzésekre is onnan jártam."

Alia mindössze 19 hónapos volt, amikor a szervezete feladta a további harcot.

Plant ekkor már profi bokszoló volt, ő tartotta el a családot - akkori élettársa a nap 24 órájában a kislányuk mellett volt -, és nem is volt kérdés, hogy gondolkodás nélkül lemondta az aktuális összecsapását, amikor az orvosok közölték vele, itt az idő búcsút venni Aliától.

"Odamentem hozzá, és azt mondtam: 'Ez egy

Alia végül édesanyja karjaiban hunyt el, miközben édesapja fogta a kezét.

A kislány halálát követően Plant viszonya zátonyra futott párjával, és külön is váltak.

Öt héttel később Plant már ismét a szorítóban volt, 2019. januárjában pedig végrehajtotta kislányának tett ígéretét, és Jose Uzcategui legyőzésével felülhetett az IBF nagyközépsúlyú világbajnoki trónjára.

Pokoli tragédiák árnyékolták be Caleb Plan életét Forrás: profiboksz.hu

Ekkor úgy tűnt, Plant végre révbe ér, de a sors további drámát tartogatott számára. Alig két hónappal azt követően, hogy begyűjtötte a világbajnoki címet, édesanyját mentális problémák miatt mentővel akarták kórházba szállítani. Útközben azonban

Beth a táskájából elővett késsel fenyegetni kezdte az ápolókat, így megálltak, és segítséget hívtak. A helyszínre gyorsan kiért egy rendőr, az 51 éves nő azonban elindul felé a késsel, és hiába szólította fel többször is, nem állt meg, így rálőtt, Plant édesanyja pedig a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Plant szíve tehát ismét darabjaira tört még úgy is, hogy a kapcsolata már rég megromlott Beth-el, a pályafutása viszont nem siklott ki, így az elképzelhetetlen nehézségek ellenére ma éjszaka már élete legfontosabb mérkőzésén húzhat kesztyűt.