Társoldalunk:

Emberi mulasztás okozhatta a lengyel szánkós brutális balesetét

2021.11.11. 19:38

A Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) csütörtöki bejelentése szerint "emberi mulasztás" okozta a lengyel Mateusz Sochowicz súlyos sérüléssel járó hétfői balesetét a jövő évi, pekingi olimpia pályáján.

A sportoló a hétfői tréningen a szabályoknak megfelelően, a zöld jelzést megvárva indult el, a lecsúszás során azonban az egyik kapu zárva maradt. Ő észrevette ugyan az akadályt, és megpróbálta átugrani, de az ütközést nem tudta elkerülni. A balesetben eltört a bal térdkalácsa és a kapu csontig hatolóan elvágta a jobb lábát, így azonnal meg kellett műteni.

A lengyel Mateusz Sochowicz súlyosan megsérült az olimpiai szánkópálya üzemzavara miattForrás: AFP/Mark Ralston

A FIL csütörtökön arra nem tért ki, hogy pontosan milyen emberi mulasztás vezetett a balesetig, de megismételte szerdai bejelentését, mely szerint az eset következményeként a pálya vezetésével együttműködve szigorították a biztonsági előírásokat a versenyhelyszínen. Az intézkedések között szerepel többek között egy képernyő telepítése, amelyen követhető a pályán zajló forgalom és a kapuk aktuális helyzete.

A szkeletonosok és a bobosok októberben töltöttek el néhány hetet a pályán, melyen a múlt hét óta a szánkósok edzenek, akik itt kezdik majd a világkupa-sorozatot még novemberben.

A 25 éves Sochowicz abban bízik, hogy szabadkártyát kaphat a nemzetközi szövetségtől a februári téli olimpiára, és akkor kizárólag a felépülésére koncentrálva még lehet esélye indulni. A 2018-as, phjongcshangi játékokon Sochowicz a 28. helyen végzett a férfi egyéni versenyszámban.

Szánkópályán legutóbb a 2010-es, vancouveri olimpián történt tragédia, akkor a georgiai Nodar Kumaritasvili életét vesztette, amikor edzésen nagy sebességgel egy vas tartóoszlopnak csapódott.