Vágólapra másolva!
A WBC világbajnoki övét őrző nehézsúlyú ökölvívónak, Tyson Furynak mindkét könyöke sérült volt, amikor október 9-én harmadszor is megmérkőzött Deontay Wilderrel, akit brutálisan kiütött.

Fury édesapja John elárulta, hogy fia súlyos fájdalmakkal küzdött a csúcsmérkőzés idején, mindkét könyöke sérült volt, és azóta átesett egy hatórás műtéten is.

mondta el a véleményét John Fury.

A 33 éves sztárbokszoló október 9-én Las Vegasban mérkőzött meg amerikai ellenfelével, ez volt kettejük harmadik csatája. Fury ugyan kétszer is padlót fogott, de a 11. menetben egy elképesztő jobb kezes ütéssel padlóra küldte Wildert és megőrizte veretlenségét a profi nehézsúlyúak között.

Fury sérülten is kiütötte Wildert kettejük harmadik összecsapásán Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Al Bello

A The Guardian megírta, hogy édesapja szerint Fury csak 50 százalékos volt a mérkőzés idején, mert korábban átesett a koronavíruson, majd hatodik gyermeke születése után aggódnia kellett a kislánya életéért, akit az intenzív osztályon is ápoltak, így a bokszoló mentálisan és fizikálisan is kimerült.

tette hozzá John Fury.